Varga Ádám ezüst-, Kopasz Bálint bronzérmes a kajak egyeseben

2024. augusztus 10. – 14:28

Varga Ádám ezüst-, Kopasz Bálint bronzérmes a kajak egyeseben
Varga Ádám nagy hajrával lett második kajak egyesben – Fotó: Molly Darlington / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Varga Ádám ezüst-, Kopasz Bálint bronzérmet szerzett a férfi kajakosok ezerméteres versenyén a párizsi olimpián. Varga az utolsó 250 méterre tartogatta az erejét, és a negyedik helyről jött fel. A cseh Josef Dostal ezúttal verhetetlen volt.

A három évvel ezelőtti tokiói olimpián Kopasz Bálint nyerte az olimpiát, míg a második Varga Ádám lett. A magyar versenyzők most is a dobogó legfelső két fokát célozták meg. A középfutamokban ezt tudtára is adták az ellenfeleiknek. Kopasz a világbajnoki címvédő portugál Fernando Pimentával csatázott, és az utolsó 250 métert megnyomva, meg is nyerte a középfutamot. Varga is futamgyőzelemmel evezett be a döntőbe, még ha az ő versenye szorosabban is alakult. Az első helyre az argentin Vernice előtt jött be, míg a sokáig vezető, de látványosan kiengedő cseh Dostal a harmadik helyen jutott tovább.

Varga úgy vélt, hogy a legnagyobb ellenfelei Kopasz mellett Pimenta és a német Jakob Thordsen lesz a döntőben.

Kopasz Bálint nagyon jól elkapta a rajtot, de utána Pimenta és Dostal állt az élre, közvetelnül mögöttük haladt a két magyar. 250 méternél is ez volt a sorrend, Varga leszakadni látszott. Az első három hajó egy másodpercben belül volt. Ötszáznál is maradt a portugál, cseh, Kopasz sorrend, Varga három másodpercre volt tőlük. Először a cseh Dostal váltott ritmust, és 650 már ő vezetett.

Pimenta fáradni látszott, Kopasz már megelőzte őt 750-nél. Ekkor gyújtotta be a rakétákat Varga, és folyamatosnan tört előre. Varga megfogta Kopaszt az utolsó százra, de Dostalt már nem tudta utolérni. Varga Ádám második lett, Kopasz pedig megtartotta a harmadik helyet.

Kopasz és Varga kajak kettesben együtt versenyeztek a párizsi olimpián, de az 500 méteres versenyszámban a döntőbe sem tudtak bejutni, a B döntő hetedik helye összesítésben a 15. helyet jelentette.

A magyar kajak-kenu válogatott hét érmet szerzett eddig Párizsban, a Tótka Sándor, Nádas Bence kajakpáros 500 méteren lett ezüstérmes, csakúgy mint a Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra egység. Fojt Sára Pupp Noémival szerzett bronzérmet ugyanezen a távon, és korábban a Csipes, Gazsó, Fojt, Pupp négyes is harmadik lett, Csipes pedig egyesben is nyert egy ezüstöt a férfi kajakosok döntője előtt.

A válogatott minden más nemzetnél több érmet szerzett ezen az olimpián, és példa nélkül áll, hogy minden döntőbe bejutott legalább egy egysége, de 1976 óta most először fordult elő, hogy nem nyert aranyérmet.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!