Rasovszky Kristóf a nyílt vízi úszás olimpiai bajnoka, Betlehem Dávid bronzérmes

Rasovszky Kristóf a nyílt vízi úszás olimpiai bajnoka, Betlehem Dávid bronzérmes
Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid az ezüstérmes német úszóval, Oliver Klemettel a dobogón – Fotó: Siphiwe Sibeko / Reuters

6647

A párizsi olimpián pénteken rendezték a férfi nyílt vízi úszók versenyét a Szajnában. A győzelmet a nagyszerű erőben, kirobbanó formában lévő Rasovszky Kristóf szerezte meg. Az előző olimpián második magyar versenyző tökéletesen osztotta be az erejét, végig az ő akarata érvényesült.

A 27 éves magyar a másfél kilométeres ellenőrző pontnál még nem vezetett, két és fél kilométernél már igen, utána pedig végig ő diktálta a tempót.

Kétszáz méterrel a vége előtt már nyilvánvaló volt, hogy a német Klemet nem tudja tartani az iramát. Amikor a célegyenesben jártak, Rasovszky még egyszer tudott váltani, és magabiztosan győzött. Két másodperccel utasította maga mögé a németet.

Miután Rasovszky célba ért, szurkolt a másik magyarnak, Betlehem Dávidnak, aki az olasz Acerenzával vívott hatalmas csatát a harmadik helyért, és az utolsó métereken leszakította magáról, és mindketten ott lehetnek a dobogón. A célban összeölelkezett a két magyar. A 20 éves Betlehem 1500 méteren negyedik lett, most előre lépett egyet. A német címvédő Florian Wellbrock a nyolcadik lett.

A verseny előtt Gellért Gábor, a hosszútávúszók kapitánya azt mondta, az igazi nehézséget a Szajna sodrása jelenti az úszóknak. A Szajna szennyezettsége is sok gondot okozott már eddig az olimpiai szervezőinek, de végül meg tudták tartani a folyóban a versenyeket. A magyarok a verseny napjáig egyébként nem kockáztatták meg, hogy a Szajnában edzenek, végig medencében készültek.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!