24,5 százalékot ad a szuperszámítógép a magyar válogatott nyolc közé jutására a foci-Eb-n

2024. június 4. – 14:50

Másolás

Vágólapra másolva

Mivel már csak tíz nap van az Európa-bajnokság rajtjáig, mostanában megszaporodnak majd az erre szakosodott cégek kimutatásai, jóslatai. A statisztikákkal foglalkozó Opta szuperszámítógépe már ki is hozta, hogy szerinte melyik nemzet nyeri az Eb-t, és hogy kinek van a legkevesebb esélye erre.

Úgy látják, hogy a 2021-ben hazai pályán vereséget szenvedő Anglia most egyet előrelép, és történetében először nyerni fog. 19,9 százalékot adnak erre, de így is csak hajszállal előzik meg a vb-döntős franciákat. A franciák a vb-n épp az angolok ellen jutottak tovább a nyolc között. A rendező németek a harmadik legesélyesebbek szerintük. Az olaszok címvédésére öt százalék esélyt lát az Opta.

Bennünket persze jobban érdekelnek a 14 meccse veretlen magyar válogatott kilátásai. Nos, az Opta erősorrendje a 17. helyre teszi Marco Rossi csapatát. Hogy Magyarország az utóbbi évtizedek legnagyobb sikerét elérve, a legjobb nyolc közé kerüljön, 24,5 százalékot adnak. Németország 45,8 százalékon áll, Svájc 25,6 százalékkal minimálisan van előttünk. A skótok pedig hajszállal vannak mögöttünk (23,5), és ez az adat is jól szemlélteti, mennyire kiegyenlített az A jelű csoport.

A magyarok továbbjutására az Opta 59,3 százalékot lát, hajszállal Svájc előtt, és minimálisan Skócia előtt. A helyezések közül azonban így is a negyedikre adnak a legtöbb esélyt (30,8), a harmadik helyre 28,8, a második pozíció kereken 25 százalék a cég szerint. Az első helyre 15,6 százalék.

Ha Magyarország a második helyen végez, akkor az olasz–spanyol–horvát–albán négyesből kap ellenfelet, ha első vagy harmadik lesz, akkor még nem látható, melyik nyolcaddöntős ágra kerül.

Marco Rossival az elvárásokról is beszélgettünk interjúnkban.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!