A szabadfogású birkózó, Muszukajev vb-döntős, a bronzérmesen életmentő műtétet hajtottak végre

2023. szeptember 18. – 16:59

Másolás

Vágólapra másolva



Belgrádban szombaton kezdődött az idei olimpiai kvalifikációs birkózó világbajnokság. Vasárnap a 61 kilósok küzdöttek az érmekért. A grúz szabadfogású Sota Partenadze hatalmas csatában verte ukrán ellenfelét a bronzmeccsen. Az 5-5-ös döntetlent az döntötte el a javára, hogy az övé volt az utolsó pont.

Ahogy a fotókon látszik, a szőnyegen még ünnepelt, nem sokkal a találkozó után viszont rosszul lett, és rögtön kórházba vitték, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A birkózónak bélrepedése volt, a sürgősségi operáció két órán át tartott, és legalább tíz napig bent tartják a kórházban.

Ebben a súlycsoportban nem volt magyar induló. A 65 kilós Muszukajev Iszmail nagyszerű birkózással, az olimpiai bajnok japán Takutót, az orosz Mamedovot és az iráni Amuzadhalilit legyőzve jutott be a döntőbe. Kedd este a Puerto Ricó-i Sebastian Riverával csap össze. A 30 éves Muszukajev ezzel a sikerrel már olimpiai kvótát is szerzett. Legutóbb, az ötödik helyen zárt Tokióban.

„Iszmail ma elképesztő volt. Én már a második meccsén, a japán versenyző ellen láttam, hogy egészen különleges formában van” – kezdte értékelését Bánkuti Zsolt szövetségi kapitány az MTI-nek. – „Nagyon vissza akart vágni a tavalyi vereségért és sokat gondolkodtunk a megfelelő taktikán, mert az iráni nagyon kellemetlen ellenfél. Látszott, hogy Iszmail kontrázni próbált, de a második menetben neki kellett mennie és azt is megoldotta. Nagyon boldogok vagyunk. Azt gondolom, hogy holnap aranyérmet nyer, amit ilyen győzelmek után meg is érdemelne.”

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!