A svéd futballistáknak a nemi szervük megmutatásával kellett bizonyítaniuk a 2011-es vébén, hogy nők

2023. június 12. – 22:42

A svéd futballistáknak a nemi szervük megmutatásával kellett bizonyítaniuk a 2011-es vébén, hogy nők
Nilla Fischer a Németország és Svédország közötti meccsen a 2017-es Európa-bajnokságon – Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A 2011-es női futball-világbajnokságon a svéd csapat játékosainak meg kellett mutatniuk a nemi szervüket az orvosoknak, hogy bizonyítsák, tényleg nők – a Guardian szerint erről az akkori válogatott középhátvédje, Nilla Fischer írt új könyvében.

A tesztet azután végezték el, hogy Nigéria, Dél-Afrika és Ghána azzal vádolta Egyenlítői-Guineát, hogy a női csapatban férfiak is részt vesznek. A 194-szeres válogatott Fischer szerint szóltak nekik, hogy a következő napokban ne szőrtelenítsenek, és jelezték, hogy mire kell készülniük.

A futballista azt írta, hogy senki sem értette, hogy történhet ez az egész, amit megalázónak éreztek, és az is felmerült bennük, hogy megtagadják az eljárást. Végül azonban arra jutottak, hogy nem kockáztatják a részvételüket a vébén.

Fischer az Aftonbladet svéd lapnak beszélt a vizsgálatról. Le kellett tolnia a melegítőnadrágját és az alsóneműjét, egy nő fizioterapeuta azt mondta, hogy oké, és jelzett az addig az ajtóban háttal várakozó orvosnak. Miután pedig az összes szobát végigjárták, a csapat orvosa elkönyvelhette, hogy a svéd válogatott csak nőkből állt.

A svéd válogatott akkori orvosa azt mondta a brit lapnak, hogy a FIFA nem akart durvának tűnni, csak tisztességes feltételeket próbáltak teremteni. A Guardian viszont hozzáteszi, nem világos, hogy miért nem a szájüregből vett DNS-minta segítségével ellenőrizték akkor a játékosok nemét.

A FIFA közleményében csak annyit jelzett, hogy tudomásul veszik Nilla Fischer megjegyzéseit.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!