Magyar hegymászó indul a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára

2023. június 5. – 22:42

Magyar hegymászó indul a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára
A Nanga Parbat hegycsúcs a Himalájában – Fotó: Gohar Abbas / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a 8125 méter magas Nanga Parbatra indul június 6-án, kedden Varga Csaba Nagyváradon élő hegymászó, építész – írja az MTI.

Varga az M1 hétfői műsorában azt mondta, hogy pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül akarja megmászni a pakisztáni Himalája hegycsoportban fekvő hegycsúcsot. Hozzátette, hogy ebben a magasságban még jól tud működni az emberi szervezet. Vargának van tapasztalata ilyen magasságokkal, több mint tíz magashegyi expedíción van túl.

A csúcstámadást a június 20. és 30. közötti időszakra tervezi.

A célja, hogy a Nanga Parbat csúcsán meglobogtassa a Nagyvárad feliratos magyar zászlót és megemlékezzen az idén 150 éves Magyarországi Kárpát Egyesületről, amelynek tagja – közölték hétfőn a Hazajáró című műsor Facebook-oldalán.

Varga Csaba a ma élő legtöbb 8000 méternél magasabb hegycsúcsot elérő magyar hegymászó. Eddig öt nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsot mászott meg pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül.

Június 6-án indul Budapestről Pakisztánba. Június 9-én 3-4 napos túra keretében éri el a 4200 méteren fekvő Nanga Parbat Diamir alaptáborát. Onnan aztán megkezdi az akklimatizációt, és körülbelül egy hónap áll rendelkezésére a csúcs megmászásához.

A Nanga Parbat csúcsát először egy német hegymászó, Hermann Buhl érte el 1953. július 3-án. A magyarok közül elsőként Erőss Zsolt mászta meg a csúcsot 1999-ben, de mivel nem volt csúcsengedélye, az eredménye nem hivatalos.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!