Szoboszlai extra játékával gázolt át Bulgárián a fociválogatott

2023. március 27. – 23:38

Szoboszlai extra játékával gázolt át Bulgárián a fociválogatott
Szoboszlai Dominik gólját ünnepli a magabiztosan játszó magyar csapat – Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország első Európa-bajnoki selejtezőjén a Puskás Arénában simán verte Bulgáriát, az első félidő alatt kialakult a 3–0-s végeredmény. Legutóbb 1966-ban indult ilyen meggyőzően ebben a sorozatban a fociválogatott. Júniusban egy Montenegró elleni győzelem nagy lépést jelentene a direkt kijutás felé, ami Marco Rossi csapatának a célja.

„Együtt az újabb feledhetetlen európai kalandozásért”

– ezzel a transzparenssel köszöntötte a magyar szurkolótábor a válogatottat, utalva az előző két Eb maradandó élményeire. Az üzenet felett a 12-es szám jelent meg a kapu mögött, ezt a célzást nagyon magyarázni sem kell. Nemcsak a kapu mögötti lelátók teltek meg, hanem máshol is, a viharos szél ellenére is 65 ezren látogattak ki a Puskás Arénába.

Bulgária már pénteken bemutatkozott, hazai pályán váratlan vereséget (0–1) szenvedett Montenegrótól. A bolgárok ugyan sok helyzetet kialakítottak, ezek kimaradtak, az utolsó percben például az Atlético középhátvédje, Stefan Savić mentett a gólvonalon. A bolgár futball mély válságát éli: a 94-es vb-negyedik hely után még nevelt jó játékosokat, de legutóbb 2004-ben járt Európa-bajnokságon. A keret mostani legértékesebb játékosa Ilija Grujev, aki a Werder Bremen, vagyis egy német középcsapat középpályása. A magyar reményeket az is táplálta, hogy a két csapat legutóbbi meccsén 3–1-re a mieink győztek Szófiában (ez teremtette meg az utat a 2021-es Eb felé). Ha visszanézné a kollégák percről percre közvetítését, itt megteheti.

Aktívan kezdett a hazai csapat, bátor letámadással, és a nyolcadik percben már meg is szerezte az első gólját. Sallai húzódott ki szögletet rúgni, Szoboszlait játszotta meg, aki a megindulásával két bolgárt hagyott faképnél a kaputól 30 méterre, majd betört a tizenhatoson belülre, lövés helyett tolt még egyet a labdán, középre adott, Sallai hatméteres kísérlete és Orbán ismétlése is kijött a kapusról, Vécsei Bálintnak már csak az üres kapuba kellett pofoznia a labdát, és meg is tette. A Fradi játékosának ez volt a második találata a nemzeti csapatban.

A bolgárok próbálták birtokolni a labdát, de ez nem tartott sokáig, igaz, ha az Inter ificsapatában edződő Iliev jobban találja el a labdát, Dibusznak sokkal nehezebb dolga lett volna, így azonban könnyen hárított. A 26. percben jött a második magyar gól. Szoboszlai indult meg, a bolgároknak ezúttal sem nagyon ízlett, amikor felgyorsított, és felrúgták. 25 méterre állt a labda a kaputól, Szoboszlai nem tudta tökéletesen elrúgni a sorfal felett, egy védő fején irányt változtatott a labda, a kapus úszott a levegőben, de nem tudta kipiszkálni a bal felsőből. Szoboszlainak ez volt a harmadik szabadrúgásgólja címeres mezben, a szlovákok és a törökök után a bolgárok kapuját is bevette.

Szoboszlai szabadrúgása után a bal felsőben a labda – Fotó: Kovács Tamás / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Szoboszlai szabadrúgása után a bal felsőben a labda – Fotó: Kovács Tamás / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

A 39. percben bent volt a harmadik. Dibusz Sallaihoz passzolt, ő Szoboszlait játszotta meg, a magyar tízes ismét felgyorsított, ahogy átlépett az ellenfél térfelére, már a tizenhatos közelében járt, amikor ziccerbe került, passzába egy védő beleért; mivel ez a visszapattanó labda Ádám Martint még nagyobb helyzetben találta meg, a Dél-Koreában játszó center lőhetett ballal, és tökéletesen tette le a labdát a jobb kapufa mellé. Ádám az észtek ellen is eredményes volt, ez a tény sokat elárul a formájáról.

Szoboszlai minden akcióból kivette a részét, abszolút vezérszerepet töltött be,

Bollával úgy kényszerítőzött, hogy a pálya teljes jobb oldalát bejátszották. Ebből is komoly helyzet lett, de Bolla csak beleszúrni tudott a labdába. Egy oldalsó szabadrúgást is ketten oldottak meg, az összjátékuk és a beívelés után nagy kavarodás alakult ki, de abból nem lett gól. Élvezték a játékot, mint egykor a nevelőklubjukban, a székesfehérvári Főnixben.

Ebben az első félidőben a magyar válogatottnak nem volt gyenge pontja, olyan átütő fölényt láthattunk, amit évekig csak remélni mertünk. Igaz, Bulgáriát a negyedik kalapból sorsolták, Magyarországot pedig az elsőből, az ilyen típusú meccsek nehézzé tudnak válni, de itt nyoma sem volt a görcsösségnek, nemcsak Szoboszlain vagy Orbánon, hanem Szalain, Sallain, Kerkezen is érezhető volt az önbizalom.

Spórolós második félidő is belefért

Sallai lövéseivel kezdődött a második félidő, az első középre tartott, azt a kapus szögletre ütötte, a második pedig fölé ment. Volt egy mintaszerű és gyors támadásunk, abban is főszerepet játszott a freiburgi szélső, de azt nem sikerült lövéssel befejezni.

A magyar kapuban didergő Dibusz Dénesnek a 64. percben volt először érdemi védenivalója, akkor egy szöglet után a védelem röviden mentett, Ruszev 17 méterről visszalőtte a labdát, a Fradi kapusa vetődve hárított.

A 72. percben egy labdaszerzés után Sallai passzából a meglóduló Nagy Ádám került helyzetbe, de az utolsó pillanatban blokkolták a kísérletét. A két játékost ezek után lecserélte Marco Rossi szövetségi kapitány. A bolgárok a második félidőben már többet mutattak, de annyit nem, hogy egy szépítő gólt összehozzanak. A 89. percben kevés hiányzott, hogy ne legyen meg a negyedik magyar találat, a csereként beállt Nego már elgurította a kapus mellett a labdát, de a visszafutó Antov kivágta a gólvonalról. Ha ez ki is maradt, szinte az egész stadion állva és ugrálva köszönte meg a mostani teljesítményt a csapatnak.

A csoport másik meccsén Podgoricában a 78. percig nem volt gól Montenegró és Szerbia összecsapásán. Aztán Vlahović duplája eldöntötte a pontok sorsát, a másodikat már a 96. percben szerezte. A magyar válogatott júniusban Podgoricában folytathatja jó szereplését.

Magyarország–Bulgária 3–0 (3–0)
Puskás Aréna, 65 ezer néző, v.: Halil Umut Meler (török)
gólszerzők: Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám (39.)
Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai – Bolla (Nego, 87.), Nagy Á (Kleinheisler, 73.), Vécsei (Kalmár, 87.), Kerkez – Sallai (Csoboth, 73.), Szoboszlai – Ádám (Varga B., 59.)
Bulgária: Naumov – Sztojanov, Antov, Galabov, Markov (Petrov, a szünetben) – Petkov, Gruev (Sopov, 85.), Karabeljov (Krasztev, a szünetben), Iliev – Deszpodov (Kirilov, 57.), Delev (Ruszev, a szünetben)

A csoport állása: 1. Szerbia 2 meccs/6 pont, 2. Magyarország 1 meccs/3 pont, 3. Montenegró 2 meccs/3,  4. Litvánia 0, 5. Bulgária 0.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!