Djoković lemarad két amerikai tornáról, mert nincs beoltva

Koronavírus elleni oltatlansága miatt az idén sem indulhat el az Indian Wells-i és miami teniszversenyen a világelső Novak Djoković, írja az MTI.
Az ötödik Grand Slamnek is nevezett, szerdán rajtoló kaliforniai szupertorna szervezői közölték: a huszonkétszeres GS-bajnok visszalépett, mivel hiába kért különengedélyt, az Egyesült Államok hatóságai megtagadták tőle a beutazást.
A 35 éves Djoković tavaly sem vehetett részt a márciusi kétszer másfél hetes amerikai versenyen.
Az Egyesült Államokban jelenleg május 11-ig van érvényben az a szabályozás, amely szerint csak beoltott személyek léphetnek be az országba.
A vakcinát évek óta elutasító szerb klasszis emlékezetes körülmények között maradt le a tavalyi Australian Openról, ahol már a helyszínen edzett, de végül kitoloncolták Ausztráliából. Később a US Openen sem vehetett részt.
A 2022-es torna után kormányváltás volt Ausztráliában, majd Djoković kitiltását is visszavonták. Felismerték, hogy túlzó volt a büntetés, és az sem nézett ki jól, hogy pont azt a legendát tartják távol az Australian Opentől, akinek a neve összeforrt a tornáéval. Djoković persze még így is számíthatott ellenséges közegre, de szerencséjére az ausztrál közönség megbocsátónak mutatkozott. Bizonyítani valója így is volt, vissza akarta szerezni az AusOpen trónját egy csonka szezon után. Visszaszerezte.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!