Djoković utolérte Nadalt, 22. Grand Slam-tornáját nyerte az Australian Openen

2023. január 29. – 14:11

Djoković utolérte Nadalt, 22. Grand Slam-tornáját nyerte az Australian Openen
Novak Djoković a trófeával – Fotó: Martin Keep / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Novak Djoković 6:3, 7:6, 7:6-ra megnyerte az Australian Open férfi döntőjét Sztefanosz Cicipasz ellen. Ezzel 35 évesen utolérte Rafael Nadalt, és már neki is 22 Grand Slam-tornagyőzelme van. Az AusOpenen tizedszer győzött, amivel tovább növelte eddigi rekordját, és újra ő a világelső is a férfi teniszezők között. A döntő végén feltörtek az érzelmek a szerbből, a csapatával és utána a pályára visszaérve is sírva ünnepelte a győzelmét, mielőtt mosolyogva emelte magasba a trófeát.

Djokovićnak az év első Grand Slam-tornája a kedvence, de tavaly nem indulhatott el rajta, nem volt koronavírus elleni oltása, végül pedig kiutasították Ausztráliából. Az idei tornát pedig sérüléssel kezdte, utána azonban nagyon eltökélten menetelt végig, csak a második körben, egy selejtezőből érkezett ellenféllel szemben veszített el egyáltalán szettet (azt is rövidítésben).

A végül 2 óra 56 percig tartó döntőben is ő volt az abszolút esélyes, eddigi tizenkét találkozójukból tízet a szerb nyert, a 2021-es Roland Garros döntőjében kétszettes hátrányból fordított Cicipasz ellen. A harmadik kiemelt görög a negyedik körben Jannik Sinner ellen döntő játszmában jutott tovább, és az elődöntőben is nehezebb meccsen volt túl.

Djoković nagyon magabiztosan kezdett, az elejétől óriási nyomás alá helyezte ellenfelét az alapvonalról. Cicipasz az első és a második adogatójátékában is bréklabdával szembesült, de míg az elsőt megfordította, a másodiknál kettős hibával bukta el a szerváját. 40-0 után Djoković kétszer is rontott, de aztán Cicipasz rossz rövidítése után megerősítette az előnyét.

5:2-nél Cicipasznak a szettben maradásért kellett adogatnia, de az új labdákkal jól szervált, két ásszal zárta le a játékot. Utána Djoković megint csak egy pontot engedett ellenfelének – Cicipasz az egész játszmában ötöt tudott fogni –, és 36 perc alatt hozta az első játszmát 6:3-ra.

Sztefanosz Cicipasz – Fotó: Martin Keep / AFP
Sztefanosz Cicipasz – Fotó: Martin Keep / AFP

A második szett elején Cicipasznak jobban jöttek az első szervái, többször próbált gyorsítani, és sokkal szorosabbá tudta tenni a játékot. Djoković után ő is hozott semmire adogatást, majd mindketten 15-30-ról fordítottak meg szervajátékot. Egy szintén szoros Cicipasz-szervagém után 4:3-nál megint 15-30-cal indult Djoković adogatása, de egy hálón megpattanó labda után Cicipasz elrontotta, majd hiába játszotta ki jól a következő pontot, a szerb nem engedte bréklabdáig.

5:4-nél, a szettben maradásért szerválva azonban már bréklabdát kellett megoldania Djokovićnak. A szerb rontásokkal harmadszor is 15-30-cal indult, Cicipasz szélesre ütött egy tenyerest, utána azonban Djoković fonák egyenese ment a vonalon kívülre. Játszmalabdához jutott a görög, ráadásul a szerbnek második szervát kellett ütnie, de Cicipasz passzív volt, Djoković fejezte be nyerővel. Aztán kétszer hibázott a görög, Djoković megfordította a játékot.

Tie breakben dőlt el a szett, ahol mindketten a szokásosnál jóval idegesebben játszottak, az első hét pontból hatot a fogadó nyert. 4-1 is volt Djokovićnak, innen visszajött 4-4-re Cicipasz, de aztán kétszer is rontott, a szett végére a tenyerese többször sem működött. A szerb pedig egy jó szerva mögött lezárta a játszmát.

Fotó: Manan Vatsyayana / AFP
Fotó: Manan Vatsyayana / AFP

A harmadik szett Djoković kettős hibájával kezdődött, Cicipasz pedig bátran játszott, két bréklabdához jutott. A másodiknál széles lett Djoković ütése, így előnybe került a görög. Cicipasz azonban megint hibázni kezdett, egy újabb elrontott tenyeresével Djoković is bréklabdához jutott. Ezt egy jó szerva mögött még hárította a görög, de Djoković egy nagyszerűen kijátszott pont végén fonák egyenes nyerővel jutott újabb esélyhez. Fokozta a nyomást a hálónál is hibázgató ellenfelén, aki egy újabb rontással eladta az előnyét.

Cicipasz a következő adogatójátékát is 15-30-ról nyerte meg, utána viszont gyorsabb játékok jöttek. Djoković sorra hozta semmire a szerváit, volt, amelyiket nyerő rövidítéssel, 4:4 után pedig egy vonalra bevágott fonák nyerővel fejezett be. Cicipasznak a meccsben maradásért kellett adogatnia: ütött szép fonák nyesést, aztán egy fonák rontásával lett 30-30, de utána lezárta a játékot.

A harmadik szettben is rövidítés döntött. Djoković Cicipasz hibáival már 5-0-ra is vezetett, a következő labdamenet végén bekiabált egy néző, végül 5-1-gyel cseréltek térfelet. A következő két pontot is hozta a görög, de Djoković három meccslabdához jutott. Ebből az első kettőt jó szerva mögött hárította Cicipasz, a harmadiknál viszont Djokovic adogathatott, és egy vonalat elcsípő tenyeresét Cicipasz már nem tudta visszatenni.

Djoković egy nagy üvöltés kíséretében, boldogan mászott fel a csapatához, ahol aztán elérzékenyülve, könnyek között ölelkezett össze velük. Tíz AusOpenje mellé hétszer nyert Wimbledonban, háromszor a US Openen és kétszer a Roland Garroson.

Fotó: Martin Keep / AFP
Fotó: Martin Keep / AFP

„Tekintve a körülményeket, ez a legnagyobb győzelem életemben” – mondta egy 22-es feliratú melegítőfelsőben a díjátadásnál. Később az Eurosportnak nyilatkozva hozzátette, hogy ha nem is a legnagyobb, de biztosan a néhány legfontosabb között van.

Azt mondta, csak a csapata és a családja tudja, min mentek keresztül, éppen ezért ez a trófea legalább annyira nekik is szól, mint amennyire az övé. Visszaidézte, hogy tavaly nem játszott, idén visszatért, és mindenkinek megköszönte a fogadtatást, akik segítettek neki, ezért is tudja mindig a legjobb teniszét nyújtani Melbourne-ben.

Djoković ellenfelének gratulálva arról is beszélt, hogy Cicipasszal együtt kis országokból jönnek, ahol nem volt nagy hagyománya a tenisznek. Szerinte ez egy üzenet a világban a fiatal teniszjátékosoknak is. „Álmodjatok nagyot, nem számít, hogy honnan jöttök” – mondta.

Cicipasz a szerbnek gratulálva elismeréssel beszélt arról, amit a teniszért tett, és azt mondta, magáért beszélnek az eredményei. A tenisz egyik legnagyobb játékosának nevezte Djokovićot, de miután bekiabáltak a nézőtérről, azt mondta, hogy ő a legnagyobb, aki ütőt fogott. Cicipasz azzal köszönt el, hogy jövőre visszatér.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!