Szalai Ádám klasszisgóljával nyert a fociválogatott Lipcsében, első az NL-csoportban

2022. szeptember 23. – 23:40

frissítve

Szalai Ádám klasszisgóljával nyert a fociválogatott Lipcsében, első az NL-csoportban
Szalai sarkazása után védhetetlenül hullik a kapuba a labda – Fotó: Robert Michael/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar futballválogatott ötödik Nemzetek Ligája-mérkőzésén Szalai Ádám csodás góljával 1-0-ra nyert Németországban, ezzel megtartotta csoportja vezető helyét.

„A három szín mi éltet, a piros-fehér-zöld” – két órával a német–magyar Nemzetek Ligája-meccs előtt már hangolt a Richard Wagnerről elnevezett téren a magyar szurkolótábor, és a hangjuk jó messzire elhallatszott. Nem rengette meg ugyan a lipcsei házak falát, de szervezett vonulás biztosan nincs itt a Bundesliga-meccsek előtt, amikor vendégszurkolók érkeznek.

– Mi Stuttgartból, ti?
- Mi Hamburgból. És ilyen közel ülünk egymáshoz?
A párbeszédet a stadionhoz közeli vendéglőben csíptem el, két Németországban élő magyar család magyar mezekben Lipcsében találkozott. Hogy nemcsak Magyarországról érkeztek szurkolók, az a stadionban is kiderült még a kezdés előtt. A német futball egyik legendája, Uwe Seeler júliusban halt meg, és amikor a kapu mögött megjelent a Für Uwe felirat, az U betű hajlatában csak magyar zászlókat lehetett látni, ők mindannyian Németországban vásároltak jegyet.

A meccset felvezető német írásokban jó volt látni, hogy az előző két mérkőzés döntetlenül végződött. Az Európa-bajnokságon tavaly júniusban 2-2 lett Münchenben, idén júniusban pedig 1-1 a Puskás Arénában. Dárdai Pál, aki 2014-ben pályakezdő kapitányként új szemléletet hozott a magyar futballba, arról beszélt a meccs előtt, hogy a németek stílusa fekszik a mieinknek, mert nem esünk kétségbe, ha többet lesz az ellenfélnél a labda, és a kontráink veszélyesek. És különben is, az ötvédős magyar rendszert nagyon nehéz megbontani. Az öt védő egyike a Hollandiában futballozó Kerkez Milos volt, vagyis Rossi újoncot avatott. Dárdai amúgy meglepetést szimatolt, és tökéletesen igaza lett, de ne szaladjunk ennyire előre. Ha meg akarja nézni, hogyan alakult ki a végeredmény, a kollégáim közvetítésében megteheti ezt.

Már néhány másodperc után szögletig jutott a csoportját vezető magyar válogatott, de az veszélytelen volt. Nem úgy az a szöglet, amit a 17. percben Szoboszlai ívelt be, és a válogatottságot szerdán lemondó Szalai besarkazott az ötös sarkáról. A magyar center Thomas Müllert előzte meg, és úgy nyúlt a labdához, hogy Ter Stegennek nem volt esélye a hárításra, és a Barcelona kapusa széttárt kezekkel csak nézte, milyen csodás ívben hullik a kapuba a labda. Csapatkapitányhoz, az elmúlt évtized egyik legnagyobb magyar formátumú játékosához méltó, kivételes gól volt. Csak világklasszisok jutottak eszembe, amikor felidéztem magamban, kik sarkaztak így gólt: Madjer, Del Piero, Ibrahimovic és most Szalai. Ez volt a 26. gólja a válogatott mezében, ezzel utolérte Gera Zoltánt.

A németeknek nagyon nem ízlett a magyar válogatott fegyelmezett védekezése, egy épkézláb támadást sem tudtak vezetni, míg a 24. percben Gazdag akár meg is duplázhatta volna az előnyt, jól érkezett ugyan Fiola balról középre adott labdájára, de a németek kapusa jól zárta a szöget, és nem tudta elpasszolni mellette.

A 36. percben a német drukkerek papírgalacsinokkal dobálták meg a szöglethez készülődő Szoboszlait, akit egyébként a bemutatásnál tapssal köszöntöttek, és aki ebben a városban él, és ebben a stadionban az itteni klubért küzd, ha nem a magyar válogatott mezében futballozik.

A németek többnyire az egész első félidőben körülményesen, ötlettelenül passzolgattak, nem igazán volt tervük arra, hogy kellene feltörni a védelmünket. Ami a legutóbbi meccsen olykor működött, hogy a három védő belövöldözi a labdákat, és kihasználják Hoffmann sebességét, most nem, mert a magyar csapat ezt a fegyvert is hatástalanította. A 38. percben hatméteres Müller fejese után jegyezhettük fel először, hogy eltalálták a kaput, de Gulácsi könnyen ölelte magához a labdát.

MÁSODIK FÉLIDŐ: Aktívabb, de erőtlen németek

Más fordulatszámon érkezett meg a folytatásra a német csapat, Sané ötösről leadott lövése – Gulácsi bravúrral hárított – mellett egy lesgól is jelezte, hogy komolyan gondolják az egyenlítést. A visszajátszás maximálisan igazolta a partjelző döntését, Hoffmann lesről készítette le a labdát a kapuba lövő Müllernek. Nemcsak tempó, feszültség is költözött a pályára, de a németek olyan ritmusváltást nem tudtak végrehajtani, ami ahhoz kellett volna, hogy percekig a kapujához szorítsák a magyar csapatot.

Mi több, a 72. percben a Szalai Ádám helyére beküldött Ádám Martin került helyzetbe, miután lerázta magáról Sülét, de a német kapus bravúrral mentette a hosszú sarok felé tartó labdáját.

Kimmich veszélyes volt, de a lövései nem sikerültek – Fotó: John Macdougall/AFP
Kimmich veszélyes volt, de a lövései nem sikerültek – Fotó: John Macdougall/AFP

A 77. percben Raum húzta meg a bal oldalon, középre adott labdájára jól mozdult ki Gulácsi, el is ütötte a labdát, de nem sikerült felszabadítani, Kimmich 14 méterről rászúrta, de az ötösön belül álló Lang fejjel mentett az üres kapu elől. Valószínűleg Gulácsi is elérte volna a labdát, de így volt a biztos.

Öt perccel a vége előtt mindkét kapu előtt komoly veszély alakult ki, Kleinheisler lövését Ter Stegen lábbal hatástalanította, Kimmich 16 méteres bombája pedig fél méterrel elkerülte a magyar kaput. A játékvezető öt percet hosszabbított, de ami nem ment a németeknek 90 perc alatt, a ráadásban sem változott meg. Magyarország megérdemelten nyert, és hétfőn megnyerheti a csoportját, az olaszok ellen már egy döntetlen is elég lesz ehhez. Erről senki sem álmodott. A magyar szurkolótábor stílusosan „Auf wiedersehennel” zárta le a találkozót.

A csoport másik meccsén az olaszok 1-0-ra verték az angolokat, ezzel Anglia elköszönt az A divíziótól.

Németország-Magyarország 0-1 (0-1)
Lipcse, Red Bull Aréna, 39 513 néző, v.: Slavko Vincic (szlovén)
gólszerző: Szalai Á. (17.)
sárga lap: Kimmich (25.), Rüdiger (90.), illetve Szalai Á. (40.)
Németország: Ter Stegen – Hofmann, Süle, Rüdiger, Raum – Gündogan (Musiala, 70.), Kimmich – Gnabry (Kehrer, a szünetben), Müller (Nmecha, 85.), Sané – Werner (Havertz, 70.)
Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy (Styles, 78.), Schäfer, Kerkez – Szoboszlai (Nego, 85.), Gazdag (Kleinheisler, 66.) – Szalai Á. (Ádám, 66.)

A csoport állása: 1. Magyarország 10 pont, 2. Olaszország 8, 3. Németország 6, 4. Anglia 2.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!