Mbappéék kiröhögték az újságírót, aki azt kérdezte, miért kellett magángéppel repülniük belföldön

2022. szeptember 7. – 13:11

frissítve

Mbappéék kiröhögték az újságírót, aki azt kérdezte, miért kellett magángéppel repülniük belföldön
Tiltakozó Greenpeace-aktivista a PSG–Juventus meccs előtt szeptember 6-án, Párizsban – Fotó: Christophe Archambault / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Két óra alatt vasúton is kényelmesen el lehet jutni Párizsból Nantes-ba – írta egy Twitter-bejegyzésben Alain Krakovitch, a francia TGV-Intercity vasúttársaság igazgatója arra reagálva, hogy a PSG magánrepülőgéppel utazott Párizsból a mintegy 380 kilométerre fekvő Nantes-ba a napokban egy meccsére, ahol aztán 3-0-s győzelmet aratott.

Erre rá is kérdeztek Mbappénál és Christophe Galtier vezetőedzőnél egy hétfői sajtótájékoztatón, mármint hogy mi szükség van rá, mire Mbappéból hangosabban, Galtier-ből egy kicsit halkabban kitört a nevetés, majd a vezetőedző azt mondta:

„Ma reggel beszéltünk az utazásainkat szervező céggel erről, és megnézzük, hogyan utazhatnánk szárazföldi vitorlásokkal.”

Mpabbe nem reagált semmit a nevetésen túl.

A történtekre felháborodott Twitter-bejegyzést írt Párizs polgármestere. „Ezt a reakciót komolyan gondoltátok? Hé, srácok, ébresztő!” – írta Anne Hidalgo, de a közösségi média más felhasználói is reagáltak, amikor elkezdték ráphotoshopolni Galtier és Mbappé fejét szárazföldi vitorlásokra.

Galtier később, kedden azt mondta, hogy bár szerinte a humor nagyon fontos, ez egy rossz vicc volt, és egyébként természetesen nagyon komolyan veszik a klímaváltozással kapcsolatos kérdéseket, írja a Reuters.

A magángépek használata az egyre gyarapodó hőhullámok, áradások és a klímaváltozás általános hatásai miatt lett égető téma Franciaországban és világszerte egyaránt.

„Szeretem Mbappét, és időnként bárkivel előfordul, hogy elneveti magát egy szerencsétlen pillanatban – és ez most egy igazán szerencsétlen alkalom volt” – ezt már Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter mondta a BFM TV-nek azzal, hogy mindannyiunknak komolyan kell vennünk a klímaváltozás kérdését, és a vezetőedző gúnyolódása egyáltalán nem illett oda.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!