Tiltakozik a Magyar Sakkszövetség az ellen, hogy Rapport román színekben versenyezzen

2022. május 27. – 11:35

frissítve

Tiltakozik a Magyar Sakkszövetség az ellen, hogy Rapport román színekben versenyezzen
Rapport Richárd a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) Grand Prix-sorozatának második, belgrádi állomásán 2022 márciusában – Fotó: Mark Livshitz / FIDE

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Sakkszövetség (MSSZ) tiltakozik Rapport Richárd „zászlóváltása” ellen és mindent megtesz, hogy a világranglistán ötödik nagymester a jövőben is magyar színekben versenyezzen – mondta az MTI-nek Szabó László, az MSSZ elnöke, miután megjelent a hír, hogy Rapportot Romániába csábítja egy szponzor. Szabó azt mondta, a nemzetközi szövetségtől (FIDE) értesültek arról, hogy Rapport Richárd román színekben kívánja folytatni pályafutását.

„A FIDE jelezte számunkra, hogy Ricsi zászlóváltást kezdeményezett. Ilyen esetben az adott szövetségnek kilencven napja van, hogy tiltakozást nyújtson be. Mi feltettünk a FIDE-nek egy rakat kérdést, mivel a zászlóváltás szabályozása elég szabados, nagyvonalú, kértük, hogy értelmezzék a helyzetet” – mondta az MTI-nek Szabó László.

Kiemelte, a kilencven nap alatt Rapport Richárd továbbra is magyarként versenyezhet, illetve lehetősége van arra is, hogy semlegesként, FIDE-versenyzőként szerepeljen, de erről nincs hír. Azaz, a június 16-án kezdődő madridi világbajnokjelölti tornán, ahová a 26 éves magyar sakkozó bejutott, még semmiképpen nem indulhat román színekben.

Szabó László hangsúlyozta, kapcsolatban vannak a román szövetséggel, amely „nagyon korrekt” az ügyben, és szeretnék „sérülésmentesen” rendezni az esetet. A román szövetség közölte, Rapport kereste meg őket a kéréssel. Az MSSZ elnöke ugyanakkor jelezte, aggályos, hogy nem kell állampolgárságot váltani, ha valaki más ország színeiben akar asztalhoz ülni, ehhez elég például, ha román lakcímmel rendelkezik.

Rapport Richárd tavaly ősszel került a legjobb tíz közé, 2009 óta nem volt ilyen, megjavította a hazai pontszámrekordot is. Rapport a júniusban kezdődő világbajnok-jelöltek tornáján játszik, amelyiknek a győztese kihívhatja a norvég Magnus Carlsent. Az idei olimpián a szerb felesége miatt Belgrádban élő Rapport nem vállalta a játékot. A 2024-es olimpiát Magyarország rendezi, a legjobb játékos kiválása hatalmas veszteség lenne. A 2014-ben olimpiai ezüstérmes magyar csapatnak Rapport a tagja volt.

A sakkban nem ritka, hogy országot váltanak a versenyzők, az örményekkel olimpiai bajnok Levon Aronjan amerikai színekben versenyzik tavaly óta. Rapport esetében is felmerült korábban már az amerikai szál, de ennyire konkrét ajánlatot nem kapott, mint most Dragictól.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!