Hiába termelnek olcsón áramot a víz- és atomerőművek, a romániai fogyasztók mégis drágán jutnak hozzá
A vízerőművek és az atomerőművek viszonylag alacsony költséggel állítanak elő villamos energiát Romániában, de ennek előnyeit a fogyasztók alig érzékelik a számláikon. Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke szerint a magas árak egyik oka az energiaszektor több mint húsz évvel ezelőtti átszervezésében keresendő: az akkor kialakított rendszerben az olcsón termelő erőművek árait is a drágább energiaforrások határozhatják meg, írja az Agerpres hírügynökség.
A szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a romániai energiarendszer 2000-ben megkezdett átszervezésekor különálló vállalatokba szervezték a különböző energiaforrásokra épülő termelést, így a vízerőművek, a hőerőművek és az atomerőművek önálló gazdasági szereplőkké váltak, amelyek elsősorban saját bevételeik és nyereségük növelésében érdekeltek. Chisăliță szerint ezzel háttérbe szorult az a korábbi megközelítés, amely lehetővé tette a különböző előállítási költségű energiaforrások összehangolt kezelését egyetlen rendszeren belül.
Az egyes erőművek termelési költségei ugyanis nagyon eltérőek: egy vízerőmű működtetéséhez például nincs szükség drága tüzelőanyagra vagy szén-dioxid-kibocsátási kvóták vásárlására, a szén- és gázerőművek esetében viszont komoly kiadást jelentenek ezek a tételek. De az olcsóbban termelő vállalatoknak is az áll érdekükben, hogy a lehető legmagasabb áron értékesítsék az általuk előállított áramot.
Az európai villamosenergia-piacon alkalmazott árképzési rendszer tovább erősíti ezt a helyzetet. A nagykereskedelmi piacon először az olcsóbban termelő erőművek ajánlatait veszik figyelembe, majd a kereslet kielégítéséhez szükséges mennyiségtől függően következnek a drágább erőművek ajánlatai. Az adott időszakra így a kereslet fedezéséhez még szükséges legdrágább elfogadott ajánlat alapján állapítják meg a piaci elszámolóárat.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha a fogyasztás fedezéséhez egy drágábban működő gázerőmű áramára is szükség van, akkor a víz-, atom- és naperőművek is ugyanazon a magasabb piaci áron értékesíthetik az áramot, az előállítási költségüktől függetlenül, magyarázta Chisăliță a rendszer működését.
A szakértő szerint az olcsóbb energiatermelésből elsősorban a vállalatok húznak hasznot, miközben a fogyasztóknak továbbra is magas összegeket kell fizetniük a villanyszámlákért.
Az AEI elnöke szerint az energiaszektor feldarabolása további akadályt jelent a beruházások összehangolásában: az egyes vállalatok saját üzleti stratégiájuk és pénzügyi érdekeik alapján döntenek a fejlesztésekről, ami háttérbe szoríthatja az ország teljes energiarendszerének összehangolt fejlesztését. Románia pedig ebből a szempontból kedvező helyzetben van, hiszen az országban víz-, atom-, gáz-, szén-, szél- és napenergiából is termelnek áramot, de a szakértő szerint ez a sokszínűség egyelőre nem hoz kellő előnyt a fogyasztói árak szempontjából.
Az AEI elnökének bírálata elsősorban az energiaszektor romániai átszervezésének módjára irányul, és kevésbé a piac liberalizációjára. Szerinte több mint két évtized elteltével már indokolt lenne a rendszer felülvizsgálata, különös tekintettel arra, hogy milyen előnyöket kínál a fogyasztóknak és a román gazdaságnak.
A kérdés aktualitását az is adja, hogy a következő hónapokban újabb drágulásra lehet számítani a villamosenergia-piacon. Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár arra figyelmeztetett, hogy 2026 telén és 2027 tavaszán nagyon magasra emelkedhetnek a villamosenergia-árak Romániában. A kockázatok között említette a csernavodai atomerőmű reaktorainak leállását, a magas európai gázárakat, valamint az aszály miatt visszaeső vízenergia-termelést.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom