A közalkalmazottak több mint fele kaphat fizetésemelést az új bértörvény nyomán
A román kormány új közalkalmazotti bértörvénye több mint a közszférában dolgozók felének hozhat fizetésemelést, miközben az állam bérkiadásai mintegy 8 milliárd lejjel nőhetnek. A Digi24 értesülései szerint az új bérrács bevezetésével a jelenlegi 166 milliárd lejes bérkeret 174 milliárd lejre emelkedne.
A jogszabály elfogadása a román helyreállítási terv (PNRR) egyik vállalása, ezért augusztus végéig meg kellene születnie. Ellenkező esetben Románia 700 millió eurónyi uniós forrástól eshet el.
A tervezetet még április végén készítette el a munkaügyi minisztérium, majd Ilie Bolojan miniszterelnökhöz került. A kormány bukása után az egyeztetések részben az államelnöki hivatal koordinálásával folytatódtak. A múlt héten a parlamentben PSD-, PNL-, USR- és RMDSZ-képviselők részvételével tartottak tárgyalást a végleges forma kidolgozásáról.
A jelenlegi számítások szerint a közalkalmazottak mintegy 53 százaléka részesülne béremelésben. Felmerült egy olyan forgatókönyv is, amely 12 milliárd lejes pluszforrással számolt volna, ez azonban nagyobb béremeléseket vagy több kedvezményezettet jelentett volna, amit a költségvetés jelenleg nem bírna el.
Ilie Bolojan szerint a bérek további növelésének egyetlen módja a közkiadások csökkentése lenne, beleértve bizonyos állások megszüntetését is. A kormány ugyanakkor azt ígéri, hogy azoknak a közalkalmazottaknak sem csökken a fizetése, akik nem kapnak emelést.
A tervezet egyik fontos eleme, hogy a különféle pótlékokat beépítenék az alapbérbe. Így például az étkezési juttatás sem külön tételként szerepelne. Egyedül az uniós projektek kezeléséért járó, akár 40 százalékos pótlék maradna meg külön juttatásként.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom