Brit szakértő: Romániából és Bulgáriából indulhat a nyugdíjválság Európában

Ha valóban megrendülnek az európai nyugdíjrendszerek, annak első jelei Romániában és Bulgáriában jelenhetnek meg – erről beszélt Giles Merritt, a Friends of Europe think tank alapítója a The Telegraphnak adott interjújában. A szakértő szerint nem biztos, hogy szó szerinti összeomlás következik, de az biztos, hogy a rendszer egyre nehezebben lesz fenntartható, és komoly politikai feszültségeket fog generálni.

Románia ebből a szempontból különösen érzékeny helyzetben van. A népesség csökken, a munkaképes korúak jelentős része külföldön dolgozik, miközben a következő években tömegesen vonulnak nyugdíjba az 1960-as években született, nagy létszámú generációk. Ez egyszerre szűkíti a befizetői oldalt és növeli a kiadásokat.

A rendszer már most is nyomás alatt van, amit az utóbbi időszak reformjai is jeleznek. Nemrég zárult le például a bírák és ügyészek speciális nyugdíjai körüli hosszas vita, amelynek eredményeként a korai nyugdíjazás feltételeit szigorították, és a következő 15 évben fokozatosan 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt ebben a kategóriában. A döntés mögött egyértelműen az a felismerés áll, hogy a korábbi rendszer hosszú távon nem volt finanszírozható.

Hasonló logika mentén újabb változások is napirenden vannak: Ilie Bolojan miniszterelnök nemrég jelezte, hogy hamarosan közvitára bocsátják a belügyi és védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló tervezetet, mivel az ő jelenlegi, korábbi nyugdíjazásuk szintén nem tartható fenn költségvetési szempontból. Ezek a lépések jól mutatják, hogy a román állam egyre inkább kénytelen hozzányúlni olyan, korábban „érinthetetlennek” számító rendszerekhez is.

Bulgáriában hasonló a kép: az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a lakosság, miközben gyorsan öregszik a társadalom. Bár létrehoztak egy tartalékalapot a nyugdíjak fedezésére, ez messze nem bizonyult elegendőnek, ezért ott is emelni kellett a járulékokat és a nyugdíjkorhatárt, ami növekvő elégedetlenséget vált ki a fiatalabb generációk körében.

Merritt szerint mindez nem csupán pénzügyi kérdés, hanem egyre inkább társadalmi konfliktus forrása is. A fiatalok ugyanis egyre nehezebben fogadják el, hogy növekvő terheket viselnek egy olyan rendszer fenntartásáért, amelynek a jövőjében maguk sem bíznak.

Ha azonban tágabb perspektívából nézzük, a probléma nem korlátozódik Kelet-Európára. Az egész kontinensen hasonló folyamatok zajlanak. Európa lakossága gyorsan öregszik: már most is minden ötödik ember 65 év feletti, és ez az arány a következő évtizedekben tovább nő. Közben a születésszám alacsony marad, vagyis egyre kevesebb aktív dolgozó tart el egyre több nyugdíjast.

Az országok különböző eszközökkel próbálják kezelni a helyzetet, de egyik megoldás sem problémamentes. Az északi államok például a nyugdíjkorhatár emelésére és a várható élettartamhoz való igazítására építenek, miközben a nyugdíjak emelését gazdasági mutatókhoz kötik, és válság idején vissza is fogják.

Van, ahol a reformok nagyon gyorsan társadalmi konfliktusba torkollnak. Franciaország jó példa erre: amikor Emmanuel Macron kormánya 2023-ban megpróbálta 62-ről 64 évre emelni a nyugdíjkorhatárt, országos tiltakozáshullám indult, több mint egymillió ember vonult utcára, sztrájkok bénították meg a közlekedést, és Párizsban erőszakos összecsapásokra is sor került. A kormány végül csak egy alkotmányos kiskapu segítségével tudta átvinni a reformot, politikailag viszont komoly árat fizetett érte, és a kérdés azóta is napirenden maradt.

Más országok inkább csendesebb, de nem kevésbé vitatott megoldásokhoz nyúlnak. Spanyolország például a korábbi „nyugdíjtartalék” kiürülése után új járulékokat vezetett be: a munkavállalók és a munkaadók plusz befizetésekkel próbálják fenntartani a rendszert, amelyeket a következő években tovább emelnek. Luxemburgban szintén növelték a hozzájárulásokat, egyenlően elosztva az állam, a cégek és az alkalmazottak között. Ezek a lépések ugyan rövid távon stabilizálhatják a rendszert, de egyre többen figyelmeztetnek arra, hogy ezzel párhuzamosan drágul a munka, ami visszafoghatja a foglalkoztatást és a gazdasági növekedést.

Ezzel szemben az északi országok – például Svédország, Dánia vagy Finnország – egy harmadik utat követnek: ott a nyugdíjkorhatárt automatikusan a várható élettartamhoz igazítják, és még azt is elfogadják, hogy gazdasági visszaesés idején a nyugdíjak növekedése lelassuljon vagy megálljon. Ez politikailag kevésbé látványos, viszont hosszabb távon stabilabb rendszert eredményezhet.

Giles Merritt szerint ezek a különböző modellek ugyan eltérő módon kezelik a problémát, de egyik sem oldja meg teljesen az alapfeszültséget: azt, hogy egyre kevesebb aktív dolgozó tart el egyre több nyugdíjast. Emiatt szerinte nem egy hirtelen összeomlás a legvalószínűbb forgatókönyv, hanem egy lassan mélyülő válság, amely politikailag egyre nehezebben kezelhetővé válik.

Ha azonban mégis bekövetkezne egy komolyabb megrendülés, az nagy valószínűséggel ott jelenik meg először, ahol a demográfiai hanyatlás, az elvándorlás és a költségvetési nyomás egyszerre van jelen – vagyis olyan országokban, mint Románia és Bulgária, ahol a rendszer már most is érzékenyebb ezekre a hatásokra.