Az Apple belép a romániai energiapiacra: szélerőművet üzemeltet majd Galac megyében

117

A világ egyik legnagyobb technológiai vállalata, az Apple megkezdi romániai terjeszkedését a megújuló energia szektorában. A cég Galac megyében üzemeltet majd egy 99 megawattos szélerőművet, amelyet a svéd OX2 épít a Nala Renewables megbízásából – írta a HotNews.

A vállalat közleménye szerint az Apple több európai országban is bővíti tisztaenergia-projektjeit, köztük Romániában, Lengyelországban, Olaszországban, Görögországban és Lettországban. A most fejlesztés alatt álló szélerőművek és naperőművek összesen 650 megawattnyi új kapacitást adnak majd hozzá az európai energiahálózathoz a következő években, a beruházás értéke pedig több mint 600 millió dollár.

A romániai beruházás – a Green Breeze nevű projekt – az Apple első energetikai partnersége a térségben. A cég szerint a szélerőművek évente több mint egymillió megawattóra zöld energiát fognak termelni, ami 2030-ig fedezheti az Apple-felhasználók készülékeinek energiaigényét Európában.

„A célunk, hogy 2030-ig minden ügyfelünk tudja: az energia, amellyel iPhone-ját vagy MacBookját tölti, tiszta forrásból származik” -

mondta Lisa Jackson, az Apple környezetvédelmi és társadalmi kezdeményezésekért felelős alelnöke.

A cég vállalása szerint 2030-ra teljes működését karbonsemlegessé teszi, beleértve az ellátási láncot és a fogyasztók által használt energia mennyiségét is. Ezért világszerte új nap- és szélerőműveket kapcsolnak a hálózatra, amelyekkel 100 százalékban fedezni szeretnék az Apple-eszközök használatához szükséges villamos energiát.

Az Apple európai projektjei között szerepel egy 110 megawattos görögországi naperőmű (HELLENiQ Renewables), egy 129 megawattos olaszországi fejlesztés (ENGIE), valamint a lettországi European Energy-vel kötött hosszú távú energia-vásárlási megállapodás is. Spanyolországban egy 131 megawattos nappark már idén üzembe állt, Lengyelországban pedig egy 40 megawattos Econergy-projekt készül el még az év végéig.

A romániai Green Breeze szélerőmű lesz az OX2 első hazai beruházása. „Ez fontos pillanat számunkra egy olyan piacon, amely hatalmas megújuló energia potenciállal rendelkezik” – mondta Lăcrămioara Diaconu-Pințea, az OX2 Románia igazgatója. A Nala Renewables vezérigazgatója, Mike O’Neill hozzátette: örülnek, hogy az Apple-lel együtt dolgozhatnak a projekt hosszú távú működtetésén.

Világszinten az Apple és beszállítói több mint 19 gigawattnyi megújuló energia kapacitást támogatnak, amellyel a vállalat lépésről lépésre közelít globális klímacéljaihoz.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!