Bezuhant az áruforgalom a konstancai kikötőben és a Duna–Fekete-tenger csatornán
Jelentősen visszaesett az áruforgalom 2025 első negyedévében Konstanca kikötőjében és a Duna–Fekete-tenger csatornán – derül ki a megyei statisztikai igazgatóság friss adataiból.
A Konstanca tengeri kikötőn keresztül mindössze 15,4 millió tonna áru haladt át január és március között, ami több mint 27 százalékos csökkenést jelent az előző év hasonló időszakához képest. A csatornán a visszaesés még látványosabb: itt 3,2 millió tonnát mértek, ami közel 40 százalékos mínusz.
A hajóforgalom is megritkult: 33,8 százalékkal kevesebb hajó haladt át a csatornán, a külföldi hajók száma pedig közel 43 százalékkal csökkent.
Ugyanakkor az ipar pörögni látszik: az ipari forgalom 57,2 százalékkal nőtt az év első négy hónapjában. Az export is erősödött – 29,4 százalékkal –, az import pedig 30,8 százalékkal haladta meg a tavalyi értéket.
Konstanca megye vállalkozásai az első három hónapban 630,8 millió euró értékben exportáltak, miközben 954,9 millió euró értékben importáltak. Az exportban a kőolajszármazékok viszik a prímet (52,7%), a gabonafélék is jelentősek (11,1%). Az importoldalon szintén a kőolaj és olajtermékek dominálnak (71%), de a fémek is említést érdemelnek (6,5%).
Röviden: a tengeri forgalom visszaesett, de a gazdasági mutatók szerint a háttérben más területek kompenzálnak. Hogy ez hosszú távon fenntartható-e, az majd a következő negyedévekben derül ki.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás