50 százalékkal nagyobb költségvetése lesz idén a hamarosan induló roncsautó programnak

A tavalyinál 50 százalékkal nagyobb, 1,43 milliárd lejes költségvetése lesz idén a hamarosan induló Roncsautó programnak – tájékoztatott szerdán a környezetvédelmi minisztérium. Az Agerpres által közölt nyilatkozat szerint Mircea Fechet tárcavezető hangsúlyozta, a romániai gépkocsipark felújítását célzó és a környezetkímélő autók vásárlását ösztönző program idei legnagyobb újdonsága, hogy a tavalyi 5000 euróról hozzávetőlegesen 7500 euróra, azaz 37 ezer lejre nő a 100 százalékban elektromos járművek vásárlása esetén nyújtott támogatás. „Reméljük, hogy a program idén minden várakozást felülmúl és minden eddigi rekordot megdönt” – fogalmazott.

A tárcavezető hozzátette, újdonság lesz idén az is, hogy az érdeklődők maguk iratkozhatnak fel a támogatásra a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM) applikációján keresztül, nem lesz szükség a gépjármű-kereskedők közvetítésére. A miniszter azt is leszögezte, hogy idén csak egy kiírása lesz a programnak, amely a tavalyinál 50 százalékkal nagyobb, 1,43 milliárd lejes rekordköltségvetéssel indul.

A 2025-ös Roncsautó program pályázati útmutatója szerint a belső égésű motorral felszerelt új gépkocsik és motorkerékpárok vásárlását 10 ezer lejjel (mintegy 2000 euróval), a hibridautókét 12 ezer lejjel (mintegy 2400 euróval), a plug-in hibrid autókét és az elektromos motorokét 15 ezer lejjel (mintegy 3 ezer euróval), a 100 százalékban elektromos autókét és a hidrogén üzemanyagcellás autókét 37 ezer lejjel (mintegy 7500 euróval) támogatják. A közintézmények és önkormányzatok 120 ezer lejes (mintegy 24 ezer eurós) támogatásban részesülhetnek új plug-in hibrid vagy elektromos jármű vásárlása esetén.

A támogatás iránt érdeklődőknek az AFM által kezelt platformra kell feltölteniük az igénylésüket minden más szükséges dokumentummal együtt, beleértve a régi autó leadását igazoló iratot is. Pályázni a keret kimerüléséig lehet.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!