Eladták Románia egyik legnagyobb magánkórház-láncát: finn cég veszi át a Regina Mariát
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Finnország legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója, a Mehiläinen Group tárgyalásokat folytatott a romániai Regina Maria hálózat megvásárlásáról. A tranzakció most véglegessé vált: a Mehiläinen – amelynek többségi tulajdonosa a CVC Capital Partners befektetési alap – megvásárolta a Mid Europa Partnerstől a Regina Maria teljes részvénycsomagját, valamint a szerb MediGroupot is, adta hírül az Economedia gazdasági portál.
Ez az eddigi legnagyobb egészségügyi piaci felvásárlás Közép- és Kelet-Európában. Bár a tranzakció értékét hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, piaci források szerint a Mid Europa Partners legalább 1 milliárd eurót szeretett volna kapni az üzletért.
A tranzakció még versenyhivatali jóváhagyásra vár, és várhatóan az év végéig lezárul.
Fady Chreih, a Regina Maria vezérigazgatója és a MediGroup igazgatótanácsának elnöke szerint az új befektető hosszú távú stabilitást és növekedési lehetőségeket hozhat a régió egészségügyi piacára. „Ez az új fejezet lehetővé teszi, hogy tovább bővítsük szolgáltatásainkat Romániában és Szerbiában, miközben a minőségi betegellátás és a digitalizáció továbbra is kulcskérdés marad” – fogalmazott Chreih.
A közel 115 éves múltra visszatekintő Mehiläinen csoport jelenleg öt országban van jelen, több mint 890 egészségügyi egységet működtet és 37 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A csoport 2024-ben több mint 2 milliárd eurós árbevételt ért el.
A Mid Europa Partners 2015-ben vásárolta meg a Regina Mariát, amely azóta jelentős növekedést ért el: 3-ról 8-ra nőtt a kórházak, 19-ről 53-ra a járóbeteg-rendelők száma, és a cég regionális szereplővé vált a MediGroup révén. 2023-ban a Regina Maria már 395 millió eurós árbevételt könyvelt el, 2024-re pedig 550 millió eurót célzott meg Romániában és Szerbiában.
Az üzlet lezárása új korszakot nyithat a romániai magánegészségügyi piacon, ahol a Regina Maria a MedLife mögött a második legnagyobb szereplő.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!