Jóváhagyta a kormány szombati ülésén a 2,5 százalékos gazdasági növekedésre és 7 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányra építő idei állami költségvetést – jelentette ki az ülés utáni sajtótájékoztatón a pénzügyminiszter az Agerpres szerint.
Tánczos Barna azt mondta, a mértékletesség jellemzi az elmúlt négy hétben kidolgozott költségvetést. Szerinte ez egy kiegyensúlyozott büdzsé, amely a rekordszintű beruházások mellett a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak kifizetését is biztosítja.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy 150 milliárd lejt különítettek el beruházásokra, ami a gazdasági növekedés hajtómotorja lesz. Rámutatott arra is, hogy Románia EU-tagságának köszönhetően elérhető uniós alapok is meghatározóan hozzájárulnak majd a költségvetésbe foglalt beruházásokhoz. „Fontos, hogy ezt az egyensúlyt tudjuk tartani a következő hét évben is, amely alatt 3 százalékra kell csökkentenünk a költségvetési hiányt. Soha nem szabad lemondanunk a beruházások támogatásáról” – szögezte le.
Hozzátette, támogatni fogják azokat az ágazatokat, amelyekben növelni kell a termelést, a külkereskedelmi mérleg hiányának csökkentése érdekében.
Tánczos szerint az államadósság növekedési üteme 2025-ben csökkenni fog, a kamatkiadások miatt azonban érezhetők lesznek az előző évek hatásai. „Romániának többet kell termelnie, és kevesebb hitelt kell felvennie” – nyomatékosította.
A miniszter szerint a 2025-ös költségvetés három pillérre épül.
Az egyik ezek közül az állam karcsúsítása és ezáltal az állami kiadások csökkentése. A közalkalmazotti bérköltségek 2025-ben a GDP 8,9 százalékára mérséklődnek a tavalyi 9,3 százalékról – hangsúlyozta Tánczos, hangsúlyozva, hogy ez nem von maga után fizetés- vagy nyugdíjcsökkenést. Ugyanakkor az átlagbér az inflációs szint feletti mértékben, 6,1 százalékkal fog emelkedni – tette hozzá.
A miniszter tájékoztatása szerint a költségvetés második pillérét a beruházások képezik. Idén a GDP 7,8 százalékát fordítja erre a célra a kormány, és az összeg jelentős részét a közúti infrastruktúra fejlesztésére fogják fordítani. A szállításügyi minisztérium a tavalyinál 20 százalékkal nagyobb összeget költhet idén infrastrukturális beruházásokra, az egészségügyi minisztérium költségvetése 35 százalékkal, a környezetvédelmi minisztériumé 51 százalékkal nő. Ehhez nagymértékben hozzájárulnak majd az európai uniós alapok is – részletezte a miniszter.
A költségvetés harmadik pillérét a tárcavezető szerint az Országos Szolidaritási Alap képezi. Ebből azokat a területi-közigazgatási egységeket fogják segíteni, amelyek saját bevételeikből nem tudják fedezni a működési költségeiket.
A 2025-ös a fejlesztések költségvetése Ciolacu szerint
A kabinet ülésének elején a miniszterelnök ismét kiemelte, hogy a 2025-ös állami költségvetés nem ír elő adóváltozásokat. Marcel Ciolacu a fejlesztések költségvetésének nevezte a büdzsét, miután minden eddiginél nagyobb összeget, 150 milliárd lejt különítettek el beruházásokra, 30 milliárd lejjel többet, mint tavaly.
A kormányfő azt is hangsúlyozta, hogy a beruházásokra fordított összeg a kiadások 20 százalékát teszi ki, aminek köszönhetően 1913 milliárd lejre fog nőni a bruttó hazai termék. „Jövő év közepére elérjük a 2000 milliárd lejes GDP-t. (...) Ez egyértelmű jele annak, hogy Románia egy másik gazdasági ligában játszik” – fogalmazott.
Ciolacu rámutatott, 0,5 százalékkal csökkentik az állam működési költségeit, és továbbra is megvédik a kis jövedelműek vásárlóerejét. Január 1-től 4050 lejre nőtt a minimálbér, és 2025-ben a 4,4 százalékos inflációs szint feletti mértékben, 6,1 százalékkal fog emelkedni a nettó átlagbér. „Ragaszkodtunk ahhoz, hogy pénzügyi támogatásban részesítsük a kisnyugdíjasokat, ezt a döntést felvállalom” – tette hozzá.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy folytatják a gazdaság és a kkv-k támogatását, továbbviszik az Európai Bizottság által elfogadott költségvetési-strukturális tervbe foglalt valamennyi állami támogatási programot. „Több tíz milliárd lejt szánunk a helyi ipari termelés növelésére. Szeretném, ha minden felületen, akár a TikTokon is népszerűsítenénk a romániai cégeket és termékeket” – mondta.
Rámutatott arra is, hogy a helyi beruházásokat a gazdasági hatásuk alapján priorizálják. Az Anghel Saligny közművesítési programra és a helyi fejlesztések országos programjára (PNDL) 11 milliárd lejt, az országos helyreállítási tervbe foglalt projektekre 8,2 milliárd lejt szánnak.
A 2025-ös költségvetés egyensúlyozni próbál a gazdasági stabilitás és a kiadások növekedése között, azonban míg egyes ágazatok jelentős forráscsökkentéssel szembesülnek, a hírszerző szolgálatok és egyes állami intézmények kiemelkedő költségvetési növekedésben részesülnek, így a megszorítások egyértelműen nem minden területet érintenek egyformán, írtuk korábbi összefoglalónkban.
A kormány által jóváhagyott költségvetés elküldték a parlamentbe, amely sürgősségi eljárással tárgyalja majd.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!