Folyamatosan csökken Románia kőolajtermelése, kimerülőben a kőolajmezők

Románia kőolajtermelése folyamatos csökkenés elé néz az évtized végéig, elsősorban a kitermelt mezők kimerülése, valamint az elöregedett kitermelési infrastruktúra miatt, írja a Curs de Guvernare portál. Az ország szükségleteit egyre inkább importált kőolajjal fogják fedezni, derül ki a Nemzeti Előrejelzési Bizottság prognózisából.

2024 első félévében Romániában több mint 1,35 millió tonna kőolaj-egyenértékű (tep) nyersanyagot termeltek ki, ami 53.200 tonnával (-3,8%) kevesebb, mint az előző év azonos időszakában, az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint. Az év első felében a csökkent fogyasztás miatt az importált kőolaj mennyisége is visszaesett: 3,376 millió tonna volt, ami 707.300 tonnával kevesebb (-17,3%) a 2023. január-júniusi időszakban regisztrált mennyiséghez képest.

A Nemzeti Stratégiai és Előrejelzési Bizottság (CNSP) energiaegyensúlyra vonatkozó előrejelzései szerint a kőolajtermelés várhatóan 2027-ig évente átlagosan 2,5%-kal csökken.

  • 2024-ben 2,82 millió tonna kőolaj (tep) kerül kitermelésre, ami 3,1%-kal kevesebb, mint 2023-ban.
  • 2025-ben 2,74 millió tonna (-2,8%),
  • 2026-ban 2,68 millió tonna (-2,2%),
  • 2027-ben pedig 2,63 millió tonna (-1,9%) termelés várható.

A csökkenés okai között a lelőhelyek természetes kimerülését, az elavult termelőegységek fenntartását, valamint a technológiai lemaradást sorolják fel.

Az importált kőolaj mennyisége 2023-ban 7,35 millió tonna volt, ami 2027-re 7,8 millió tonnára fog növekedni, évi átlagosan 1,5%-os növekedési ütemmel. 2024-ben 13,7%-os csökkenést jósolnak, 6,34 millió tonnára, de 2025-ben 10,4%-os növekedés várható, elérve a 7 millió tonnát, majd 2026-ban 7,4%-os növekedéssel 7,52 millió tonnára, és 2027-ben további 7,8%-os növekedéssel 7,8 millió tonnára emelkedik.

Ezzel szemben a földgáztermelés 2020 óta enyhén növekvő pályán van, és idén eléri a 7,657 millió tonnát, ami közel 50.000 tonnával több, mint tavaly. A termelés várhatóan tovább növekszik, különösen a Fekete-tengerben felfedezett új lelőhelyek kitermelésének megkezdését követően.

Az 1990–2023 közötti időszakban a belföldi kőolajtermelés folyamatos csökkenése figyelhető meg: 1990-ben közel 8 millió tonnáról 2023-ra 3 millió tonna alá esett vissza, és a csökkenés tovább folytatódik, mivel a jelenleg ismert kőolajtartalékok kimerülőben vannak.

Bár Románia a majdnem 3 millió tonnás kitermelésével az Európai Unióban a 3. helyen áll a kőolajtermelés terén, a romániai petrolkémiai ipar által előállított termékek mennyisége alapján az EU-ban a 10. helyet foglalja el.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!