Romániában nőttek legtöbbet az órabérek 2024 első negyedévében

Románia az Európai Unióban a legnagyobb növekedést érte el az órabérek terén 2024 első negyedévében, írja a Ziarul Financiar. Az órabér 16,4%-kal emelkedett Romániában 2024 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest.

Az Eurostat, az európai statisztikai hivatal adatai szerint ez a növekedés volt a legnagyobb az Európai Unióban ebben az időszakban. Az órabérek emelkedésének hátterében a hatóságok döntése áll, miszerint emelték a minimálbért. 2023-ban a minimálbér kétszer is emelkedett, az év elején és októberben, majd 2024-ben újabb emelés következett, amelynek hatásai azonban még nem láthatók teljes mértékben.

Az Európai Unió szintjén a növekedés átlaga 5,4%, ami mérsékelt ütemű órabér-emelkedést jelez az európai blokk egészére nézve. Ezen kívül az európai statisztikák jelentős különbségeket mutatnak a tagállamok között, ami a regionális gazdasági különbségeket, a bérezési politikákat és az inflációt tükrözi.

Amúgy a többszörös növelésre azért volt szükség, mert a hazai átlagos bruttó órabér az Európai Unió 24 eurós átlagértékének a felét sem éri el. Romániában tavaly 10,4 euró volt az átlagos bruttó órabér, csak a bolgár munkavállalók kerestek kevesebbet, óránként 8,1 eurót, derül ki szintén az Eurostat adataiból.

A legjobban Luxemburgban fizetik a dolgozókat, óránként átlagosan 47,2 euróval. Majd Dánia és Belgium következik 42, illetve 36,3 euróval. A régi EU-tagállamok közül Görögországban a lealacsonyabb a bruttó órabér, mindössze 12,6 euró.

Az egykori keleti blokk országai közül kimagaslik Szlovénia, ahol a munkavállalók átlagosan 21,9 eurót keresnek meg egy óra alatt, több mint dupláját, a romániai összegnek. Litvániában 14 euró, Csehországban és Észtországban pedig 13,6 euró az órabér átlagos értéke. Az Európai Unió átlaga 24 euró.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!