3,8 millió nyugdíj összege nőtt az újraszámolás után, péntektől érkeznek a határozatok

2024. augusztus 15. – 08:37

Másolás

Vágólapra másolva

A nyugdíjemeléssel kapcsolatos legfrissebb információk alapján Romániában a nyugdíjak 82,56%-a, azaz több mint 3,8 millió időskori juttatás emelkedett meg az újraszámolás következtében. Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter a szerdai kormányülést után tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy szeptemberben a nyugdíjasok már az emelt összegű nyugdíjat fogják megkapni.

Összesen 4.609.830 nyugdíjat vizsgáltak felül, ebből 3.806.270 nyugdíj esetében történt emelés.

Júniusban az átlagnyugdíj 2.250 lej volt, ez az összeg szeptemberben 2.761 lejre nőtt, ami átlagosan 511 lej emelkedést jelent.

A nyugdíjak növekedésének mértéke változó:

  • 1.960.012 nyugdíj 1 és 500 lej közötti összeggel,
  • 1.033.580 nyugdíj 501 és 1.000 lej közötti,
  • 721.360 nyugdíj 1.001 és 2.000 lej közötti,
  • 83.637 nyugdíj 2.001 és 3.000 lej közötti,
  • míg 7.681 nyugdíj 3.000 lejen felüli összeggel nőtt.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az újraszámolás nyomán egyetlen nyugdíj összege sem csökken.

A Román Posta szeptember 2-án kezdi el kézbesíteni a nyugdíjakat, azok számára pedig, akik bankkártyára kapják a juttatást, szeptember 12-én utalják az összeget.

A Román Posta felkészült arra, hogy tíz nap alatt kézbesítsék a nyugdíjak újraszámolásáról szóló 4,6 millió határozatot, nem számítanak logisztikai problémákra, jelentette be Valentin Ștefan, a Román Posta igazgatója Ha a kedvezményezettet nem találja otthon a postás, akkor a vele egy háztartásban élő rokon is átveheti a határozatot.

Azok, akik a határozat átvételét követően igazságtalannak tartják az újraszámított összeget, megtámadhatják a döntést. Az országos nyugdíjpénztár elnöke, Daniel Baciu azt javasolta, hogy először a területi nyugdíjpénztártól kérjen magyarázatot az érintett, és csak utána forduljon a bírósághoz, az új nyugdíjtörvény ugyanis lehetőséget biztosít a nyugdíjpénztáraknak, hogy felülvizsgálati döntést hozzanak.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!