Elfogadták a bruttó minimálbér 3700 lejre való emelését
Csütörtöki ülésén a kormány elfogadta a minimálbér tervezett emelését, ezzel a bruttó minimálbér július elsejétől 3300 lejről 3700 lejre növekszik – írja a Hotnews.
Ez azt jelenti, hogy a nettó minimálbér, tehát amit „kézbe” kapnak az alkalmazottak 2079 lejről 2363 lejre nő. Az emelést a júliusi fizetések esetében fogják először alkalmazni, amit augusztusban kapnak majd kézbe az alkalmazottak.
A munkaügyi minisztérium tájékoztatása szerint összesen 1,87 millió polgárt érint a minimálbér 3700 lejre való emelése.
Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés legjobban várt döntésének nevezte az emelésről szóló határozat elfogadását. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy az üzleti szféra képviselőinek igénylésére az eddigi 200 lejről 300 lejre növelik a minimálbér adómentes összegét. „Az alkalmazottak gyakorlatilag havi 284 lejjel több pénzt kapnak” – magyarázta a kormányfő.
A Hotnews a cikkében emlékeztet, hogy a minimálbérrel kapcsolatban már létezik egy olyan rendelkezés, hogy 24 hónap után a munkáltató kötelezően meg kell emelje az addig minimálbért kereső alkalmazott bérét. A szakértői csoportok most azt tanácsolják, hogy zárják le a munkaszerződést, és kössék újra, mert júliustól már a minimálbérből 300 lej adható adómentesen, és a néhány lejjel megemelt fizetést esetében – és az adómentesség megszűnésével – a munkavállaló kevesebbet kapna kézbe.
A múlt héten a minimálbér emelése miatt kisebb nézeteltérés is támadt a kormánykoalíció pártjai között. A PNL azt nehezményezte, hogy a miniszterelnök a bejelentése előtt nem egyeztetett velük, miközben a PSD elnöke szerint már decemberben megbeszélték júliustól emelni fogják a minimálbért.
„December 15-én döntöttünk közösen arról a koalícióban, hogy január elsejétől 3300 lej, június elsejétől pedig 3700 lej lesz a minimálbér. Nem emlékszem arra, hogy a friss döntés előtt, amit a szociális partnerekkel, a szakszervezetekkel közösen hozott meg a kormány, lett volna más döntés is. Én tehát végrehajtottam a tavalyi döntésünket” – replikázott a kormányfő.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás