Több tízezer utast érintettek a Wizz Air idén nyári járattörlései, 20 százalékuk volt romániai

Több tízezer utast érintettek a Wizz Air idei nyári problémái, mintegy 20 százalékuk volt romániai – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a légitársaság vezérigazgatója.

Az Agerpres összefoglalója szerint Váradi József elmondta, hogy a vállalatnak a nyári hónapokban összesen közel 100 millió euró kártérítést kellett kifizetnie a járattörlések miatt.

„Természetesen nem szándékunk a járatok törlése, de ha ezt mégis meg kell tennünk, akkor betartjuk az európai előírásokat, és kártalanítjuk az utasokat. Értékeljük és tiszteletben tartjuk a jogaikat” – mondta a Wizz Air vezetője.

Közlése szerint az utasok kártalanítása 70 százalékban „gombnyomásra”, automatikusan történik, és a vállalat arra törekszik, hogy ezt a folyamatot a lehető legjobban automatizálja. Vannak azonban olyan kártérítésigénylések is, amelyek feldolgozása több időt vesz igénybe – tette hozzá.

Váradi elmondta, hogy szeptemberben egyetlen romániai járatát sem törölte a légitársaság, a június és a július voltak a problémás hónapok. De a Wizz Air időközben be is fektetett a járattörlések elkerüléséért, 300 millió euróból a nyár eleji ötről nyolcra növelték a tartalék repülőik számát, illetve bővítették a szükség esetén bevethető utaskísérők és pilóták számát is, ami szintén anyagi erőfeszítésekkel járt – részletezte.

Hozzátette, hogy a légitársaság önálló logisztikai bázist is létrehozott Bukarestben, így már nem kell Lengyelországból alkatrészeket hozatni a repülőik karbantartásához. Emellett optimizálták a járatok menetrendjét, és háromról ötre növelték a telefonos ügyfélszolgálatuk számát.

A problémák nem szűntek meg teljesen, de a vállalat már nem szembesül a júniusi és júliusi helyzettel – összegzett Váradi József.

A Wizz Air járattörlései egész nyáron téma volt, Románia panaszt is tett a Wizz Air fapados légitársaság ellen az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségnél a törölt járatok miatt.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!