Gazdasági és Szociális Tanács: Negatív hatással lesznek a gazdaságra a kormány költségcsökkentő intézkedései

Negatívan véleményezte hétfői ülésén a munkáltatók, a szakszervezetek és a civil szervezetek képviselőt tömörítő Gazdasági és Szociális Tanács (CES) a kormány deficitcsökkentő csomagjáról szóló törvénytervezetet, arra hivatkozva, hogy a kiadások lefaragását célzó intézkedések nem meggyőzőek, és negatív hatással lesznek a gazdaságra.

Az Agerpres által ismertetett közleményében a CES megemlítette, hogy negatívan véleményezte korábban azt a sürgősségirendelet-tervezetet is, amely szerint az adómódosítások a Hivatalos Közlönyben való megjelenésüktől számított hat hónapnál korábban is hatályba léphetnek.

A testület szerint a törvénytervezet aránytalan terhet ró az üzleti szférára, amelytől a kormány 100 milliárd lejes pluszbevételre számít, miközben a költségcsökkentő intézkedések csak 16 milliárd lejes megtakarítást eredményeznek. Közleményükben emlékeztettek arra, hogy a költségvetési hiány fedezése a magánszektor adóterheinek növelésével éppen ellenkező hatást váltott ki a múltban.

„Az adók növelése ösztönzi az adóelkerülést, és az állami hatóságok eddig képtelenek voltak az adóelkerülés és a feketemunka megfékezésére; az üzleti környezetnek kiszámíthatóságra és stabilitásra van szüksége az egészséges gazdasági fejlődéshez” – olvasható a közleményben. A CES arra utalt: a kormány azt szeretné, hogy a tervezett adómódosítások a Hivatalos Közlönyben való megjelenésüktől számított hat hónap helyett már három hónapon belül hatályba lépjenek.

A testület szerint a mikrovállalkozásokra kivetett többletadó az adójukat eddig is tisztességesen fizető cégeket fogja terhelni, és nem érinti majd az adóelkerülőket. Bevezetése azt fogja eredményezni, hogy ezt a terhet az érintett vállalkozások a fogyasztókra hárítják drágítások révén, vagy elbocsátásokra, netán tevékenységük korlátozására kényszerülnek.

A CES szerint a nagyvállalatokra kivetett árbevétel-arányos különadó szintén negatívan hat majd a gazdaságra, elsősorban a kiskereskedelemre, az energiaszektorra és az autógyártásra, mert csökkenti az ágazatok versenyképességét és egyfajta áfaként (TVA) begyűrűzik majd az árakba is. A testület ugyanakkor kifogásolja, hogy a különadó bevezetését nem átmeneti intézkedésnek szánja a kormány.

A CES megállapította az is, hogy a nagy értékű ingatlanok és gépkocsik megadóztatása a törvény életbe lépése előtt beszerzett javakra is vonatkozik, így visszamenőleges hatálya van, és sérti a jogbiztonság elvét. A 375.000 lejnél drágább gépkocsik megadóztatása ráadásul akadályozhatja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló európai erőfeszítéseket, mivel elriasztja a fogyasztókat környezetkímélő járművek beszerzésétől.

A testület az IT-szektor, az építőipar, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar adókedvezményeinek részleges eltörlését indokolatlannak tartja. Az intézkedés a CES szerint várhatóan csökkenti az érintett ágazatok versenyképességét és vonzerejét a befektetők számára, súlyosbítja a munkaerőhiányt, ösztönzi a feketemunkát, az adóelkerülést és a tisztességtelen versenyt.

A közlemény emlékeztetett, hogy a kormány álláspontja szerint az étkezési utalványok nem veszítenek az értékükből a tízszázalékos egészségbiztosítási hozzájárulás bevezetésével, mert a támogatás munkanaponkénti összege már augusztustól 35 lejre nőtt, januártól pedig 40 lejre emelkedik. Csakhogy a testület szerint a Ciolacu-kabinet megfeledkezik arról, hogy a törvény szerint a munkáltatók nem kötelesek a maximális összegű utalványt biztosítani az alkalmazottaiknak.

A testület szerint az állami vállalatoknál személyzethiányt fog eredményezni a betöltetlen állások megszüntetése, ráadásul versenyhátrányba kerülnek a magáncégekkel szemben. Ugyanakkor az 50 főnél kisebb személyzetű iskolák összevonása akadályozni fogja az érintett tanintézetekben zajló oktatási tevékenységet.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!