3000 lejnél kezdődnek, de elérhetik a 9000 lejt is pedagógusbérek a magánoktatási rendszerben

2023. szeptember 7. – 12:09

Másolás

Vágólapra másolva

A magánoktatási rendszerben dolgozók havi 3000 és 9000 lej közötti összegeket keresnek, a legmagasabb fizetéseket a gimnáziumi tanárok kapják – derül ki egy online munkaerő-toborzási platform által összeállított kimutatásból, amelyet az Agerpres ismertetett.

Az eJobs szerint egy bukaresti magánóvodában dolgozó pedagógus havonta 4000 és 5000 lej között kereshet, míg egy segédpedagógus bére 3000 és 4000 lej közötti. A fizetés felső határai az alkalmazott tapasztalatának és szakképesítésének függvényében változnak.

A legmagasabb bérek Bukarestben vannak, míg a kisebb városokban a fővárosi szintnél mintegy 25 százalékkal alacsonyabbak.

Az eJobs bérösszehasonlító szolgáltatása, a Salario szerint a magániskolákban egy kezdő tanító fizetése havi 3000 lej körüli, de a legalább ötéves tapasztalattal rendelkezőké már meghaladja a 4500 lejt. Ugyanakkor a magánoktatási rendszerben egy gimnáziumi tanár bére 5000 és 8000 lej közötti, a szolgálati időtől és a szakosodástól függően.

Roxana Drăghici, az eJobs értékesítési igazgatója szerint ebben az ágazatban különösen fontos a munkaerő megtartása, ezért a munkáltató olyan extra juttatásokat ajánlanak a jelentkezőknek, mint az évi 40 szabadságnap, az étkezési utalványok, vagy a szakmai továbbképzési lehetőségek.

Idén július óta az állami oktatási rendszer alkalmazottai is magasabb fizetést kapnak a május végi és június eleji sztrájk hatására. A fizetésemelések nettó 760 lej és 1420 lej közöttiek, ami minden kategóriában 25 százalékos emelésnek felel meg.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!