Kiskaput talált Románia arra, hogy az EU nagyobb költségvetési hiányt engedélyezzen neki

2023. augusztus 16. – 15:46

Kiskaput talált Románia arra, hogy az EU nagyobb költségvetési hiányt engedélyezzen neki
Victor Negrescu szociáldemokrata EP-képviselő – Fotó: Victor Negrescu Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Az Ukrajnának és Moldovának nyújtott logisztikai, humanitárius és katonai segélyekkel kapcsolatos kiadásokat vegyék ki a romániai költségvetési hiány kiszámításából, kérte Victor Negrescu román szociáldemokrata európai parlamenti képviselő az Európai Bizottság elnökétől az Euractiv szerint.

Victor Negrescu azzal érvel, hogy Románia frontországként jelentős forrásokat ajánlott fel és jelentős összegeket költött saját költségvetéséből Ukrajna és Moldova megsegítésére a háború miatt, ezért nehezebb teljesítenie a jelenlegi európai költségvetési szabályokat, azt, hogy a költségvetési hiány ne haladja meg a GDP három százalékát és az államadósság pedig ne legyen több a GDP hatvan százalékánál.

„A frontországok bebizonyították, hogy a veszéllyel szemben képesek voltak fontos dolgokat tenni Ukrajna és Moldova megsegítésére és életmódunk védelmére. (...) Ez előre nem látható többletköltségeket és -kiadásokat eredményezett, és súlyos terhet rótt a nemzeti költségvetésekre. Néha ezek az elengedhetetlen pénzügyi költségek más, az adott országok demokratikus és társadalmi ellenálló képességét közvetlenül befolyásoló, kulcsfontosságú politikák rovására mentek” – magyarázta a PSD-s EP-képviselő.

Victor Negrescu arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg az európai költségvetési szabályok és a túlzott hiány esetén követendő eljárás ideiglenes módosításának lehetőségét, vagyis azt, hogy a hiányszámításból ki lehetne-e vonni az Ukrajnának és a Moldovai Köztársaságnak nyújtott logisztikai, katonai és humanitárius segélyre fordított konkrét összegeket. A képviselő szerint a javaslata mozgásteret biztosítana az Ukrajnának és Moldovának nyújtott nagyon is szükséges támogatás növelésére is.

Negrescu javaslata megelőzi a kormány több képviselőjének következő időszakra tervezett brüsszeli tárgyalásait. Marcel Boloş pénzügyminiszter a költségvetés-kiegészítésről és az adócsalást megelőző intézkedésekről, Simona Bucura munkaügyi miniszter a különnyugdíjak kérdéséről, Adrian Câciu, az európai alapok minisztere az országos helyreállítási terv keretében Romániának nyújtott uniós támogatásról, Marcel Ciolacu kormányfő pedig a költségvetési hiányról tárgyal majd az Európai Bizottság képviselőivel, írta korábban kormányközeli forrásokra hivatkozva az Agerpres.

Románia azt vállalta, hogy 2023-ban a GDP 4,4 százalékára csökkenti a költségvetési hiányát, de júliusban már arról beszéltek az elemzők, hogy a deficit a 6 százalékot is meghaladhatja, ami több lenne, mint a 2022-es 5,7 százalék. A Költségvetési Tanács előrejelzése szerint is meghaladhatja a hat százalékot 2023-ban Románia költségvetési hiánya.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!