Áthoznák a debreceni BMW-gyárat Romániába?

2023. július 18. – 16:46

Áthoznák a debreceni BMW-gyárat Romániába?
Munkások a debreceni BMW-gyár építkezési területén – Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Brüsszel azt szeretné, ha „a BMW-gyár Debrecenből Romániába költözne” – írta ki Menczer Tamás a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook oldalára. A fideszes politikus arra a hírre reagált, amely szerint az Európai Parlament alelnöke, Katarina Barley arra biztatta a külföldi cégeket, hogy Magyarország helyett olyan országokban fektessenek be, mint Románia. Menczer posztjából írt hírt az MTI, majd a magyar hírügynökséget idézve megírta az Agerpres is, hogy a BMW Romániába jönne. A román sajtó átvette, egyelőre mindenki kérdőjellel, hisz az államtitkár kirohanásán kívül egyelőre nincs konkrét információ arra vonatkozóan, hogy a BMW valóban ezt tervezné.

A BMW debreceni gyárának építése az eredeti tervek szerint 2020-ban kezdődött volna, de a világjárvány miatt elhalasztották, így idén nyáron tették le az alapkövet. Ekkor arról volt szó, hogy 2024-ben indul a próbagyártás, egy évvel később pedig a sorozatgyártás. Ebből az üzemből kerül majd ki az elektromos modellek „Neue Klasse” generációjának első darabja, és a BMW első autonóm járműve is az itteni gépsorokról gurulhat ki.

2018-ban, amikor a BMW bejelentette a beruházást, egyesek arra számítottak, hogy a német konszern első számú opciója Románia lesz, és hogy akár egy nagyváradi gyár megépítését is fontolóra vennék. A vállalat illetékesei annak idején kifejtették, hogy azért esett a választásuk végül Magyarországra, mert jól kiépített közlekedési infrastruktúrával rendelkezik, és a schengeni övezetben van. Szakértők egyébként arra számítanak, hogy a nagyváradi ipari parkokban olyan cégek jelennek majd meg, melyek a BMW Debrecen számára dolgoznak, vagyis az autóipar a partiumi városban is beindulhat.

Menczer a posztjában azt állította, hogy Brüsszel ezt az újabb támadást azért indította Magyarország, a magyar emberek ellen, mert nemet mondtak a migrációra, a háborúra és a szankciókra. Felidézte, az Európai Parlament alelnöke, Katarina Barley már korábban is azt mondta, pénzügyileg ki kell éheztetni Magyarországot.

Menczer szerint Barley most újabb támadást indított Magyarország ellen, azt akarja, hogy a külföldi vállalkozások a beruházásaikat ne Magyarországon, hanem máshol, például Romániában valósítsák meg.

Az államtitkár felemlítette, hogy Magyarország az elmúlt években mennyire jól teljesített: „folyamatosan megdöntötte a beruházási és az exportrekordot”. A beruházásokra azért van szükség, írta, mert egy tízmilliós ország gazdasága csak a beruházások segítségével maradhat erősödő pályán, hiszen a beruházók itt fizetnek adót, itt hoznak létre munkahelyeket.

Menczer szerint háborús és szankciós időkben beruházások nélkül nem lehet megvédeni közös eredményeket, a családtámogatási rendszert, a munkahelyeket, a 13. havi nyugdíjat, a rezsicsökkentést, a fiatalok adómentességét. Végezetül az államtitkár visszautasította az újabb támadást, és megígérte, hogy Magyarország szuverenitását megvédik.

Az Európai Parlament német szociáldemokrata alelnöke valóban óvatosságra intette a német cégeket, ha azok befektetni kívánnak a magyar piacon, mert többször kiderült, hogy a magyar hatóságok becsábítják a jelentkezőket, ám a végén jól „megkopasztják” őket. Barley a Münchner Merkurnak beszélt erről, és nyilatkozatát a HVG is idézte. Az alelnök a lapnak arról beszélt, hogy már számtalan vállalkozás ugrott be az Orbán-kormány trükkjének. Vonzották őket az alacsony költségek, élvezték a dédelgetést és az elején nem is volt semmi baj. Ám amikor nyereségesbe fordultak, akkor hirtelen különadókat vetettek ki rájuk, vagy új feltételeket szabtak ki, a végén pedig megjelent egy Orbán közeli oligarcha és vételi ajánlatot tett, az esetekben többségében a piaci érték 30 százalékán.

Barley szerint a kárvallott cégek nemigen hozzák nyilvánosságra az eseteket, még egymást közt is csak keveset beszélnek róla. Persze nem mindegyiküket érinti azonos mértékben, azonban senki sem lehet biztos abban, hogy a cégével nem történik-e ugyanez. Legutóbb a Vodafone jelezte, hogy eladja érdekeltségét egy, az Orbán holdudvarába tartozó jelöltnek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!