A Wizz Air is bejelentette az első brassói járatait

Csütörtökön a Wizz Air is bejelentette az első járatait, amit a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről indít. A magyar érdekeltségű fapados légitársaság járataival Londonba (Luton) és Dortmundba lehet majd eljutni.

A repülőtér hivatalos tájékoztatása szerint Londonba az első járatát a társaság augusztus 2-án indítja, Dortmundba pedig szeptember 2-án indul menetrend szerinti repülőjük. Londonba minden hétfőn, szerdán és pénteken, míg Dortmundba és vissza minden kedden és szombaton indulnak majd járatok. Csütörtökön egyben megkezdődött a jegyek értékesítése is.

„Hosszas elemzés és alapos tárgyalások után jutottunk megállapodásra a feltételekrőln a WIZZ Air vezetőségével. Reméljük, hogy ezek az úti célok csak az elsők, és ennél sokkal több járatot indít ez a fontos európai légitársaság ”- idézi a Brassói Nemzetközi Repülőtér Facebook oldalán közzétett bejegyzés Alexandru Anghelt, a reptér igazgatóját.

Korábban már a Dan Air romániai légitársaság is bejelentette 2023 júniusától nyolc rendszeres járatot indít a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről több európai nagyvárosba, köztük Budapestre is.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!