Egy éve adták át, máris beszakadt az aszfalt az A10-es autópálya egyik szakaszánál

2023. február 4. – 13:17

Másolás

Vágólapra másolva

Beszakadt az út az A10-es jelzésű autópálya Szászsebes felől Torda irányába tartó sávjánál, a 15-ös és a 16-os kilométer közötti szakaszon. A forgalmat Gyulafehérvár északi csomópontjánál terelik le a pályáról az 1-es főútra, majd az autósok innen térhetnek vissza.

A forgalmat február elsejétől útjavításra hivatkozva állították le a körülbelül 1 kilométer hosszú szakasznál, mivel már korábban látni lehetett a jeleket: megsüllyedt a töltés és repedezni kezdett az aszfalt. A most megjelenő videó tanúsága szerint földcsuszamlás okozhatta az úttest leválását, illetve a védőkorlát beomlását.

A javítási munkálatok várhatóan egy hónapig tartanak majd és a kivitelező költségén hajtják végre, ugyanis a tavaly átadott útszakasz még garancia alatt áll.

A romániai autópálya-körképről és a legújabb fejleményekről itt írtunk bővebben.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!