Új autópálya-szakaszt adtak át csütörtökön

132

A várakozásoknak megfelelően átadtak csütörtökön a forgalomnak az A1-es autópálya részét képező, 13,17 kilométeres Nagyszeben-Bojca szakaszt. Az új szakaszról a Pro Infrastruktúra Egyesület videót is közzétett, a bejegyszésükben egyúttal arra is kitérnek, hogy ezzel Romániának immár 955 kilométernyi autópályája és gyorsforgalmi útja van.

Arról december elején írtunk, hogy ebben az évben sem lesz meg a régóta áhított 1000 kilométeres határ.

A most átadott szakasz építése egyébként 2020 áprilisában kezdődött el, a 613 millió lej értékű munkálatokat az építő a határidőnél hamarabb fejezte be.

Az országos szempontból nagy jelentőségű autópályán, az A1-esen jelenleg még 5 szakasz építésére van szerződés aláírva kivitelezőkkel, igaz a ötből két esetben még nem állították ki az építkezések elkezdését lehetővé tevő miniszteri rendeleteket.

A ma átadott szakasz mellett értékelhető előrehaladás van a 30,3 kilométeres Argyasudvarhely-Pitești (Curtea de Argeș-Pitești) szakaszon, ahol 2021 szeptembere óta kezdődtek a munkálatok, és ha minden jól megy, 2025 végéig be is fejeződhetnek.

A Bojca-Cornetu (31,3 kilométer) és a Tigveni-Argyasudvarhely (9,8 kilométer) szakaszokon ugyanakkor bár már ebben az évben elkezdődhettek volna a munkálatok, egyelőre még nem indultak meg a munkagépek.

Ennek ellenére jelenleg inkább arra lehet jobb eséllyel fogadni, hogy hamarabb lesz a határral autópálya-összeköttetése az A1-es sztrádának köszönhetően Bukarestnek, mint az A3-as sztrádán keresztül Kolozsvárnak vagy Marosvásárhelynek, amit főként arra alapozva lehet állítani, hogy az A1-es részét adó Nagyszeben-Pitești sztráda minden szakaszának van már leszerződött építője.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!