Június 15-én adhatják át a brassói repülőteret

Már tárgyalásokat folytatnak egy légitársasággal a Brassó-Kisinyov járat beindításáról – jelentette ki a Nova TV-nek adott interjúban a még mindig átadásra váró vidombáki repülőtérrel kapcsolatban Adrian Veștea, a Brassó Megyei Tanács elnöke. A politikus szerint 2023. június 15-től „repülni fognak” a gépek a Brassó melletti repülőtérről, a légikikötőnek pedig idővel minden jelentős európai repülőtérrel kapcsolódása lesz.

Veștea egyelőre nem nevezte meg azt a légitársaságot, amely a Brassó-Kisinyov járatot működtetné, a megyei önkormányzat vezetője viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy szerinte egy ilyen járatnak Románia és a Moldovai Köztársaság közötti gazdasági kapcsolatok erősítése szempontjából is nagy lesz a jelentősége.

A légikikötő átadását eredetileg most novemberre tervezték, de az indulás több ok miatt is jelentősen csúszik. Az egyik legfontosabb, hogy a vártnál később fogja megkapni a reptér a navigációs rendszerét, így annak beüzemelése még várat magára.

A repülőtérrel kapcsolatban az utolsó pozitív hír az volt, amikor a kormány néhány napja döntött a repülőtér légi határátkelőhelyének és vámhivatalának megnyitásáról.

A Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér lesz 1974 óta az első új repülőtér Romániában. A beruházás költségei 120 millió euróra rúgnak, és azt várják tőle, hogy Brassó mellett a szomszédos jelentős magyar lakosságú megyékre is pozitív gazdasági hatást gyakorol majd.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!