Két évig nem emeltek, most elkerülhetetlen volt: nő a távhő ára Csíkszeredában
A jelenlegi 250 lejről 360 lejre emelte a távhő gigakalóriánkénti lakossági árát pénteki ülésén a csíkszeredai városi tanács.
Korodi Attila polgármester az Agerpresnek elmondta, hogy a világjárvány okozta nehézségekre való tekintettel az elmúlt két évben nem emelkedett a távhő ára, de most elkerülhetetlen volt a drágítás.
„Már a múlt évben jeleztem, hogy ebben az évben már emelni kell az árat. Erre azért volt szükség, mert a távhő előállítása is jelentősen drágult, a teljes összeget nem tudjuk fedezni a helyi költségvetésből” – mondta az elöljáró. Hozzátette, hogy a távhő-szolgáltatásra csatlakozott lakások tulajdonosai így sem fognak többet fizetni havonta az egyéni hőközpontokkal felszerelt lakások tulajdonosainál a fűtésért.
Korodi hangsúlyozta azt is, hogy a híresztelések ellenére a város oktatási intézményeik fűtése zavartalan lesz a tél folyamán. Csíkszereda polgármestere erről a Transtelexnek is beszélt abban az összesítésünkben, amelyben arra kerestük a választ, hogyan készülnek a télre az erdélyi és partiumi önkormányzatok.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás