Az energiaárak emelkedése miatt megduplázódhat a sertéshús ára

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Az élelmiszerek drágulása felgyorsult az elmúlt időszakban, és várhatóan a sertéshús ára még nagyobb ütemben emelkedik. Románia egyik legnagyobb állattenyésztéssel foglalkozó gazdája, Dimitrie Muscă arról nyilatkozott az Agerpresnek, hogy az elkövetkező időszakban megkétszereződhet a disznóhús ára az emelkedő energiaárak és a takarmány drágulása miatt. Az állattenyésztő arról is beszélt, hogy az évek óta jelen lévő afrikai sertéspestis is veszélyezteti a hazai állományt, és ez ugyancsak hatással lesz az árak alakulására. Muscă egyébként úgy tudja, hogy a romániai sertésneveldékből mindössze a 15%-át tudják fedezni a hazai fogyasztásnak.

Az állattenyésztő Arad megyei kürtösi farmján összesen 50 ezer disznót és 3000 szarvasmarhát nevelnek és az előállított termékeket (hús- és tejtermékek) 36 üzletben dolgozzák fel és árusítják.

A vállalkozó szerint a drágulás legfontosabb tényezője a takarmány árának emelkedése, de a villamos energia és a földgáz drágulása is közrejátszik abban, hogy kétszer annyiba fog kerülni a téli hónapokban a sertéshús: a karaj és a tarja kilónkénti ára az eddigi 20-22 lejről 40 lejre emelkedhet.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!