Kitolódik a kolozsvári metró megépítése?

2022. augusztus 23. – 17:08

Másolás

Vágólapra másolva

Kénytelen volt felfüggeszteni hétfőn a metró megépítésére kiírt közbeszerzést a kolozsvári polgármesteri hivatal, miután a önkormányzat közlése szerint több pályázni készülő cég is jelezte feléjük, hogy az építőanyagok jelentős drágulása miatt a közbeszerzésben megállapított összeg már nem lenne elég a metró kivitelezéséhez – számolt be a helyi sajtó. A megvalósíthatósági tanulmány szerint 6,66 milliárd lej értékű szerződés lett volna, a megvalósításra szánt idő pedig nyolc év. A hivatal szerint eddig 15 vállalat jelezte szándékát, hogy pályázna a metró megépítésére.

A közbeszerzést eredetileg márciusban írták május 9-i határidővel, de ezt azóta már kétszer is meghosszabbították. A közlekedési minisztériummal való egyeztetés után az Emil Boc vezette polgármesteri hivatal hétfőn végül úgy döntött, hogy felfüggeszti a közbeszerzési eljárást, mivel az eredetileg meghatározott összegek már nem elégségesek a metró kivitelezésére. A beruházás műszaki-gazdasági mutatóit a 2021 végén elfogadott kormányrendeletben rögzítették, a közbeszerzést azután tudják ismét folytatni, ha egy újabb rendelettel a drágulásoknak megfelelően kiigazítják a költségvetési számokat.

A polgármester – akinek valódi a szívügye a metró projekt – közlése szerint azért döntöttek a felfüggesztés mellett, mert nem szerették volna teljesen leállítani a közbeszerzési folyamatot, mivel azzal 6 hónapos csúszást kockáztattak volna. Így viszont a mutatók aktualizálása után folytatódhat a procedúra, ezzel pedig még biztosítani tudják, hogy a projekt megvalósítása beleférjen az országos helyreállításai terv (PNRR) kereteibe.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!