Iohannis helyesli az EU 15%-os gázmegtakarításra vonatkozó tervét

2022. július 30. – 08:04

Másolás

Vágólapra másolva

Klaus Iohannis államfő szerint helyes a 15%-os önkéntes gázmegtakarításra vonatkozó európai elképzelést, ugyanakkor úgy véli, hogy „ésszel” kell takarékoskodni, és ott, ahol erre mód van – írja az Agerpres.

Iohannis arra hívta fel a figyelmet, hogy „komplikált” tél elébe nézünk, mivel az Oroszországból érkező gáz egyre kevesebb, a nemzetközi piacon értékesített gáz pedig egyre drágább.

„Véleményem szerint helyes a 15%-os önkéntes gázmegtakarításra vonatkozó európai elképzelés. Alternatív gázbeszerzési lehetőségek után kell néznünk, megújuló energiaforrásokba kell fektetnünk, ugyanakkor takarékoskodnunk kell ott, ahol lehet. Ismétlem: ott, ahol lehet. Takarékoskodni ésszel kell. Nem úgy kell elképzelni, hogy valakinek fagyoskodnia kell, nem úgy kell elképzelni, hogy bárki is azt akarná, hogy ne legyen gáz az ipari termelésre. Mindennek működnie kell” – szögezte le a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón az államfő.

Azt is elmondta, az illetékes minisztérium számításai szerint a gázzal való takarékoskodás lehetséges, megvalósítható és fenntartható. „Az utóbbi évek átlagfogyasztásának 15 százalékáról beszélünk, és a számítások szerint ez megvalósítható anélkül, hogy valakinek fagyoskodnia kellene, vagy hogy teljes iparágakat kellene bezárnunk” – fogalmazott az elnök.

Iohannis kifejtette, Románia tisztában van vele, hogy a Moldovai Köztársaság nehéz helyzetben van a gázellátást illetően, és Maia Sandu moldovai elnökkel megállapodott abban, hogy többféle forgatókönyvet dolgoznak ki az ország megsegítésére. „Egy biztos: nem fogjuk cserbenhagyni a Moldovai Köztársaságot” – ígérte Iohannis.

Miről szól az Európai Bizottság gázspórolós javaslata?

Kedden az Európai Uniós tagállamainak energiaügyi minisztériumai megállapodásra jutottak a tagállamok gázfogyasztásának csökkentéséről szóló, Európai Bizottságtól érkező javaslattal kapcsolatban. A gázspórolási terv célja, hogy a tagállamok csökkentsék az orosz gázszállításokból eredő kockázatokat – azaz ne érje őket hidegzuhanyként, ha megszakad vagy leáll a gázexport Oroszország felől. Az Európai Bizottság korábban azt javasolta, hogy a tagállamok 2022. augusztus 1. és 2023. március 31. között 15 százalékkal csökkentsék a gázfelhasználásukat az elmúlt 5 év azonos időszakainak átlagához képest. A javaslat szerint azt is lehetővé kell tenni, hogy uniós szintű riasztást adjanak ki széles körű gázhiány esetén, amivel kötelező megtakarítási célokat adnának ki a tagállamok felé.

A Bizottság eredeti javaslatához képest viszont jóval több lehetőséget adnának a tagállamoknak a tervből való kivételekre, és az uniós szintű gázhiány-riasztást is csak az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács adhatná ki, nem az Európai Bizottság. Igaz, a Tanácsban nem lenne szükség egyhangú döntésre, itt elegendő lenne a 27-ből 15 tagállam egyetértése – melyeknek együttesen az EU lakosságának legalább 65 százalékát kellene képviselniük.

Ezen kívül kimaradhatnak a gázspórolási tervből azok a tagállamok, melyek nem kapcsolódnak közvetlenül egy másik uniós tagállam gázhálózatához – ezek most Ciprus, Málta és Írország. A többi tagállam esetében pedig a gáztározó kapacitások növelése, az áramellátás kérdése vagy a gáz műtrágyagyártáshoz való felhasználása csökkentheti a kötelező megtakarítások összegét.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!