Komoly büntetést kapott a Blue Air a járattörlések miatt

2022. július 14. – 17:00

Másolás

Vágólapra másolva

A fogyasztóvédelmi hatóság (ANPC) 2 millió euróra büntette csütörtökön a Blue Air fapados légitársaságot amiatt, mert a cég közel 180 ezer, összesen 65 millió lej értékű foglalást mondott le – áll a hatóság közleményében.

A fogyasztóvédelem az ügyfelektől érkező panaszok, valamint a médiában megjelent esetek miatt kezdett vizsgálatba a román tulajdonban lévő légitársaságnál.

A vizsgálat június folyamán zajlott le, és megállapították, hogy 2021 áprilisa és 2022 áprilisa között a légitársaság 11 289 utat törölt, ami összesen 178 405 foglalást érintett. A közleményben azt is kifejtik, hogy az Európai Unió 20 tagállamának állampolgárai számára okozott bosszúságot a légitársaság a járattörlések által.

A fogyasztóvédelem azt is megjegyzi, hogy mivel a Blue Air eddig még nem közölt adatokat az üzleti forgalmára vonatkozóan, a hatóság nem tudott a légitársaság üzleti teljesítményének megfelelő büntetést kiszabni, végül a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően 2 millió eurós bírságot határoztak meg.

A büntetés mellett a fogyasztóvédelmi ellenőrök javaslatára a hatóság elnöke elnöki rendeletben elrendelte, hogy a Blue Air kiegészítő szankcióként 10 napon belül visszatérítse a szolgáltatások értékét és a kapcsolódó kártérítéseket azoknak az ügyfeleknek, akiknél a légitársaság 2022. április 30. után törölt járatok esetén nem járt el a jogszabályoknak megfelelően.

A fogyasztóvédelem közleménye azt is megjegyzi, hogy a Wizz Air és a Ryanair légitársaságok esetében is nagyon sok járattörlésről és késésről érkezett panasz, amelyeknek a vizsgálatánál az európai fogyasztóvédelmi hatóságok jelenleg is együttműködnek.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!