A közösségi médiában szerveznek tüntetést a kolozsvári autósok

2022. június 24. – 13:27

Másolás

Vágólapra másolva

A magas üzemanyagárak miatt az autósók a közösségi médiában szerveznek tüntetést a kolozsvári töltőállomásokhoz. Egy erre a célra létrejött Facebook csoportban a tagok arról egyeztek meg, hogy június 30-án, csütörtökön délután 17 órakor a kolozsvári Mărăști negyedi OMV-kútnál találkoznak, majd onnan a város többi töltőállomásához is szétszélednek.

A tüntetők célja, hogy fennakadásokat okozzanak a töltőállomások környékén azzal, hogy szándékosan feltartják a forgalmat, vagy azzal a már korábban is használt módszerrel, hogy tiltakozásul 1 lej alatti összegekre tankolnak.

A megmozdulás szervezői a közösségi médiában a kormány által csütörtökön bejelentett üzemanyagár-kompenzációt is kritizálják, amely szerintük nem jelent valós megoldást az autósok számára.

Nicolae Ciucă a csütörtöki kormányülést követően jelentette be, hogy 0,50 lejes ideiglenes üzemanyagár-kompenzációt vezetnek be a július és szeptember közötti időszakra.

Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!

2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!