A kormány 0,50 lejjel kompenzálja az üzemanyagok árát

2022. június 23. – 13:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az üzemanyagok ára 0,50 lejjel fog csökkenni annak a kompenzációs mechanizmusnak a részeként, amelynek részleteiről csütörtökön döntött a kormány. Az intézkedés ideiglenes jelleggel, három hónapig lesz érvényben – közölte Nicolae Ciucă miniszterelnök a csütörtöki kormányülést követően.

Azt a kormányfő és Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke már szerdán előre bejelentette, a kormány úgy fogja kompenzálni az üzemanyagárak emelkedését, hogy három hónapig, júliustól szeptemberig egy fix összeggel „bepótol” a benzin és a gázolaj literenkénti árába. Az intézkedés részleteiről azonban a csütörtöki kormányülés utánra ígértek tájékoztatást. A bukaresti média kormányközeli forrásokra hivatkozva előzetesen 1 lejes kompenzációra számított.

Csütörtökön a miniszterelnök aztán ennél is kisebb, 0,50 lejes kompenzációt jelentett be. Az intézkedés részletezésénél Ciucă elmondta, hogy a kompenzáció 50%-át az államháztartásból fedezik, a fennmaradó 50% pedig az iparági vállalatokat fogja terhelni.

Az alacsonyabb árak júliustól jelenhetnek meg a töltőállomásokon, amennyiben a kormány addig elfogadja az ezzel kapcsolatos sürgősségi kormányrendeletet.

Az intézkedést közvetlenül a töltőállomásoknál alkalmazzák – mondta el Ciucă. A kompenzáció értéke szerepelni fog a pénztári nyugtákon is. Az intézkedés költsége 2 milliárd lej, tehát 1 milliárd lejjel terheli a költségvetést.

A miniszterelnök a bejelentés során nem részletezte, hogy az intézkedés a standard mellett a prémium üzemanyagokra is vonatkozik-e, úgyhogy az továbbra is kérdéses, hogy minden üzemanyagfajtát érint-e a kompenzáció.

Mennyivel csökkenhet az üzemanyagok ára?

A 0,50 lejes kompenzáció azt jelentheti, hogy a nagy töltőállomás-hálózatok közül a Lukoil és a Petrom által is alkalmazott 8,61 lejes literenkénti benzinár 8,11 lejre csökkenhet. A MOL, az OMV és a Rompetrol esetében a csütörtöki 8,67 lejes benzinár 8,17 lejre eshet vissza.

Ami a gázolaj árát illeti, a csütörtöki 9,17 lejről 8,67 lejre kellene csökkenjen egy liter dízel üzemanyag ára a Lukoil és Petrom kutaknál. Az OMV 9,25 lejről 8,75 lejre, a MOL és a Rompetrol 9,28 lejről 8,78 lejre csökkentheti a gázolaj árát, legalábbis a csütöröki árakból kiindulva, amelyeket a Peco-online.ro szakportálról gyűjtöttünk.

Eddig egymásra mutogatott a PSD és a PNL

Az elmúlt napokban az emelkedő üzemanyagárak kérdése kiemelt téma volt a kormánykoalíciót adó pártoknál. Először a PSD kérte azt a koalíciós partnereitől, hogy magyarországi mintára vezessenek be ársapkát az üzemanyagok árára. Marcel Ciolacu PSD-elnök azzal vádolta az iparági vállalatokat, hogy a magas bevételeiket árspekulációnak köszönhetik. A Digi24 PSD-közeli forrásaira hivatkozva akkor még arról írt, hogy a szociáldemokraták 7 lejes árplafont tartottak volna elfogadhatónak, és ezzel a javaslatukkal elő is álltak a koalíciós pártok egyeztetései során, majd arra szólították fel Virgil Popescu liberális energiaügyi minisztert, hogy álljon elő javaslatokkal a helyzet megoldására.

A PNL képviselői viszont többször is azt jelezték, hogy nem értenek egyet hatósági árak bevezetésével, keddi közleményükben még azt írták, hogy az üzemanyagárak emelkedésének mérséklését adócsökkentési intézkedésekkel lehetne elérni. Ők Adrian Câciu szociáldemokrata pénzügyminisztert szólították fel arra, hogy a pénzügyi tárca dolgozzon ki megoldást a problémára.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!