Üzemanyagárak: 7 lejes árplafon bevezetését javasolhatta a PSD a kormánykoalícióban

2022. június 21. – 15:21

Másolás

Vágólapra másolva

Sürgősen meg kellene vitatni a kormánykoalícióban, hogy maximálják az üzemanyagok árát, vagy korlátozzák az árrést a teljes kereskedelmi láncon – áll a Szociáldemokrata Párt keddi közleményében, amelyet az Agerpres szemlézett. A Digi24 hírtelevízió úgy tudja, hogy már szerdán ülésezhetnek a koalíciós pártok a témában,

a PSD által elfogadhatónak vélt javaslat pedig az lenne, ha 7 lej/literenkénti árban plafonálnák az üzemanyagárakat a töltőállomásoknál.

Ahogy azt megírtuk, Marcel Ciolacu PSD-elnök már hétfőn beszélt arról, hogy szerintük magyarországi mintára korlátozni kellene az üzemanyagok árát. A pártelnök szerint az intézkedéssel ki lehet szorítani a spekulánsokat a piacról.

A PSD keddi közleménye üdvözli, hogy a koalíciós pártok egyetértenek abban, hogy határozott közbelépésre van szükség a kormány részéről az üzemanyagárak emelkedésének korlátozására. Kérik Virgil Popescu energiaügyi minisztert, hogy sürgősen terjessze a koalíció elé javaslatait a témában.

Azt is írják, hogy a késlekedés ebben az ügyben a kormány részéről súlyos kihatással van az ország gazdaságára és a lakosság vásárlóerejére, szerintük csak azóta 0,5 lejjel emelkedett az üzemanyagok ára, amióta felkérték az energiaügyi tárca vezetőjét, hogy javasoljon lépéseket az ügyben.

A Digi24 úgy tudja, hogy a PSD 7 lejes literenkénti árplafont szeretne elérni a tárgyalások során, a korábbi tárgyalások alkalmával ezt az árszintet javasolták a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ képviselőinek. Arról viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy a benzin és a gázolaj esetében is azonos szinten korlátoznák-e az árakat, illetve azt sem, hogy az intézkedés csak a standard benzin és gázolajra, vagy esetleg a prémium üzemanyagokra is vonatkozna-e.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!