Béremelés helyett elektromos biciklikkel küzdené fel magát ismét a csúcsra a Román Posta

2022. május 27. – 20:14

Másolás

Vágólapra másolva

A Román Posta, az alkalmazottak száma alapján Románia második legnagyobb állami tulajdonban lévő vállalata 1000 elektromos kerékpárt vásárol, amelyeket a postai dolgozók között osztanak szét, de a vásárlás a munkavállalókkal való konzultáció nélkül történik – állítja a Román Postai Dolgozók Szakszervezete, amely a vállalat 24 ezer alkalmazottjából mintegy 17 ezret képvisel. Az ügyet az Economedia írta meg.

A szakszervezetisek azt állítják, hogy az elektromos kerékpárok beszerzése munkahelyek megszűnéséhez vezethet, mivel egy postai dolgozó napi normája tartalmazza a napi kézbesített szolgáltatások számát és a távolságot, 4 km/h-val számolva. Az elektromos kerékpárok növelnék az utazási sebességet és ezáltal a kiszállítások számát.

A postai dolgozók számára való elektromos kerékpárok beszerzéséről szóló tárgyalások a Román Posta új kollektív munkaszerződéséről szóló tárgyalások keretében zajlanak. A szakszervezet 300 lejes béremelést, 20 lejes étkezési utalványt és munkahelyi biztonságot követel – olvasható az Agerpres által idézett sajtóközleményben.

„A román postai alkalmazottak előrehaladott szegénységi állapota kétségtelen: 17 ezer alkalmazott, azaz a teljes személyzetnek közel 80%-a számára a nettó havi fizetés kevesebb, mint 1700 lej, ami a létminimum határán van, nagyon nehéz, megterhelő munkakörülmények között” – állítja a szakszervezet. A főigazgató kategorikusan elutasította a munkavállalók béremeléséről szóló tárgyalásokat, dacolva a SLPR számos követelésével, és figyelmen kívül hagyva az energia-, üzemanyag- és élelmiszerárak folyamatos emelkedését.

A szakszervezetisek azzal vádolják a vállalat vezetését, hogy a munkahelyeket és a munkavállalók jogait védő cikkelyek eltávolítását kezdeményezte a kollektív munkaszerződésből. Szerintük a kollektív munkaszerződés aláásásának fő céljai a következők: a szakszervezet azon jogának megszüntetése, hogy aktívan részt vegyen a munkaügyi normák kidolgozásában és értékelésében, a szabványosítás eredményeinek alkalmazása a szakszervezettel való tárgyalás nélkül, valamint a végkielégítés megszüntetése – az a minimális védelem, amelyet a munkáltató még mindig nyújt annak, akit évtizedes munkaviszony után elbocsátanak.

A 24 ezer alkalmazottat foglalkoztató állami tulajdonú Román Nemzeti Posta Vállalatot ideiglenesen Valentin Ștefan, a vezérigazgató-helyettes vezeti, aki önéletrajza szerint korábban a Morgan Stanley cégnél dolgozott.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!