Nagy a tolongás a Kolozsvár-Nagyvárad vasútvonal felújítására kiírt liciten
A román-magyar határig húzódó síneken lényegesen gyorsabban lehet majd közlekedni, ha a munkálatokkal végeznek, ígéri a szállításügyi miniszter.
A pályázatok benyújtására megszabott határidőig 19 ajánlat érkezett a Kolozsvár – Nagyvárad – Biharpüspöki – román-magyar határ vasútvonal villamosítására és felújítására, a projekt becsült összértéke 7,54 milliárd lej (áfa nélkül), amit az országos helyreállítási terven (PNRR) keresztül finanszíroznak – jelentette be kedden Sorin Grindeanu szállítási miniszter, írja az Agerpres.
A korszerűsítés fő célkitűzése, hogy a 166,2 kilométer hosszú vasútvonalon 160 kilométer/órás sebességgel járhassanak a személyszállító vonatok, illetve 120 kilométer/órás sebességgel a teherszállító szerelvények – írta Facebook-bejegyzésében a tárcavezető.
A 166,2 kilométer hosszú vasútvonalat 4 munkálati szakaszra osztották fel. Az első, Kolozsvár – Egeres szakasz felújítása a becslések szerint 1,50 milliárd lejbe kerül (áfa nélkül), erre összesen 5 (romániai, ausztriai, olaszországi, franciaországi és törökországi) vállalat és konzorcium nyújtott be pályázatot.
Az 1,47 milliárd lej összértékű Egeres – Kissebes (Poieni) szakasz felújítására négy (romániai, franciaországi, olaszországi és törökországi) pályázó nyújtott be árajánlatot.
A harmadik, Kissebes és Élesd közötti szakasz kivitelezését mintegy 2,16 milliárd lejre becsülik, erre 4 (romániai, franciaországi, olaszországi és törökországi) cég és cégtársulás nyújtott be árajánlatot.
A negyedik, Élesdtől a román-magyar határig terjedő szakasz korszerűsítésének becsült értéke 2,41 milliárd lej. Erre a szakaszra 6 (romániai, osztrák, franciaországi, lengyelországi és törökországi) vállalat vagy cégtársulás pályázik.
A vasútvonal korszerűsítése mellett az állomásokat is fel kell majd újítaniuk a versenytárgyalás nyerteseinek.
A tervezési időszak minden egyes szerződés esetében 6 hónap, a kivitelezési idő pedig 36 hónap. A garanciaidő legalább 60 hónap.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!