Székelyföldön és a Dél-Tirol autonóm tartományban is jól működik az etnikai alapú turizmus

Rögtönzött „közvélemény-kutatást” tartottam a szerkesztőségben, ahol arra kértem a kollégákat, mondják el, mi az első dolog, ami bevillan nekik a székelyföldi turizmusról. Van, aki rögtön a szovátai Medve-tavat emeli ki, mások a kulináris élményeket. Egyik székelyföldi származású kolléga a kevésbé professzionális és időnként egyenesen barátságtalan kiszolgálásról panaszkodik, mások pedig arról, hogy egy rövid túra alkalmából mennyire tartottak a medvétől Tusnádfürdő közelében.

A válaszokból nagyjából visszatükröződnek a székelyföldi turisztikai ismertetőjegyek, a természetközeli helyek, a termálvizek, wellness-fürdők, a só gyógyhatása, de az is, ami Tóth-Batizán Emese Emőke összehasonlító elemzésének is az egyik fontos pontja volt: a régió turizmusa „megengedhet magának gyengébb minőségű szolgáltatásokat” a más, nemzetközi szinten ismert turisztikai célpontok kínálataihoz képest. Ennek pedig rengeteg oka van, közülük csak az egyik, hogy a turisztikai vállalkozásokat teljeskörű ellenőrzésére nincs kapacitása az állami vagy szakmai szerveknek. Székelyföldön jellemzően egy szürke ágazat van jelen, ahol a minősített szolgáltatók mellett számos más, nem hivatalosan működő egység is elfér.

A kutató elmondta, hogy a régió „elmaradottsága” kapcsán nem kellene megelégedni azzal a magyarázattal, hogy „egyszerűen kevesebb pénz jut ennek a vidéknek”, éppen ezért tartotta érdemesnek megvizsgálni a különböző gazdaságszociológiai modelleket. Például, hogy miben marad alul Székelyföld turizmusa a Balaton és Dél-Tirol modelljéhez képest, meg egyáltalán, melyek azok a területek, amelyeken egy újratervezéssel nagyot lehetne javítani.

Miért pont ezeket a turisztikai célpontokat vette összehasonlításként?

A szociológus kifejtette, a Balatonra azért esett a választása, mert kulturálisan és földrajzilag is közel esik Székelyföldhöz. Dél-Tirol esetében az volt a döntő szempont, hogy a világ egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja, nem mellékesen, Székelyföldhöz hasonlóan a többség-kisebbség kontextusban alakították ki az igencsak fejlettnek számító turisztikai piacukat.

A kutató már az előadása elején leszögezte, hogy valós eredmények elérése céljából a „teljes ökoszisztéma” átgondolására szükség lenne. „A turizmus fejlődése valóban vezethet gazdasági fejlődéshez, fontos katalizátora lehet az életszínvonal emelkedésének, nem mellékesen akár a migráció csökkentése szempontjából is. (...) Többen kötődünk ehhez a vidékhez, én is Marosvásárhelyen élek. Mindannyian azt szeretnénk, hogy a turizmus professzionalizációjával segítsük a jobb élet megteremtését” – mondta a kutató.

Milyen hátrányokkal indul Székelyföld?

1. Akár országos vagy nemzetközi népszerűsítésről legyen szó, a székelyföldi turisztikai látványosságok főként a régiós törekvéseknek, illetve a magán és civil szféra kezdeményezéseinek köszönheti ismertségét. Az állam, mivel „hivatalos diskurzusok szintjén” nem ismeri el Székelyföldet, eleve nem is szán olyan koncentrált fejlesztési programokat a környék turisztikai fejlesztésére, mint például Magyarország a Balaton környékének esetében (amelyet már a szocialista korszakban elkezdtek ). Dél-Tirolban az állam szerepe teljesen más értelmezést kap, hiszen a régió már 1971 óta autonóm kisebbségi tartomány, saját helyi parlamenttel, melynek teljeskörű hatásköre van az idegenforgalmi intézkedések terén.
2. Dél-Tirolban nagyon fejlett a TDM, azaz a Turisztikai Desztinációs Menedzsment szervezeti hálózat kialakulása. Ezek olyan professzionális turizmusirányítási rendszerek, melyek az adott területek komplett menedzselését végzik, összekötve a térség idegenforgalmi vállalkozóit, civil egyesületeit, az önkormányzatokat és a jelentős turisztikai attrakciókat. Magyarországon 2011-ben volt egy jelentős kezdeményezés a magyar TDM-ek kialakítására, azonban a kutató szerint „itt is számos probléma felmerül”. A Balatonnal kapcsolatban azt is megemlíti, hogy az infrastruktúra jól ki van építve, gondoljunk csak arra, hogy az egész tavat bicikliút veszi körbe, a régió egyébként is önálló területrendezési tervvel rendelkezik. Persze, Székelyföldön is léteznek TDM-kezdeményezések, bár a működésüket még nem szabályozza a román jogrend, azaz a TDM-rendszer mint olyan, még nincs bevezetve.
3. Dél-Tirolban a központi támogatás és a nagy turisztikai érdeklődés miatt nagyon magas az árszint a szolgáltatások terén, így természetesen a szolgáltatások is csúcsminőségűek. A kutató szerint épp emiatt egyáltalán nem tűrik meg egymás között a feketén működő „potyautasokat”, akik esetleg olcsóbb kínálattal próbálkoznak betörni a piacra. „Azonnal jelentenék a hatóságoknak, ha valakit csaláson érnének” – fejti ki Tóth-Batizán. Ehhez képest Székelyföldön az államnak nincs különösebb érdeke, hogy kifehérítse a piacot, így igen népszerűek azok a vállalkozások/attrakciók, amelyek a szürke zónába tartoznak, ez pedig a szolgáltatások minőségén is meglátszik. Persze ez nem jelenti, hogy a környéken ne lennének csúcskategóriás szolgáltatások, a kutató itt külön kiemeli a Kovászna megyei vadász- és kastélyturizmust. Ami a Balaton környékét illeti, elmondása szerint voltak jó kezdeményezések a vállalkozások hivatalos működésének népszerűsítésére, erre kiváló példa a Kisfaludy pályázati program. Erre minden hivatalosan működő turisztikai egység jelentkezhetett és pályázhatott 1 millió forintot, a kapott összeget pedig bármire elkölthették. Ennek fényében már több vállalkozónak megérte, hogy a teljes működését hivatalos körülmények között folytassa.
4. A kutató külön kitért arra is, hogy Dél-Tirolban és a Balatonon sokkal népszerűbb a kollaboráció a turisztikai vállalkozók között. Ahogy fogalmaz: „sokkal inkább egységben gondolkodnak”. Erre egy példát is hozott: Dél-Tirolban ha egy turisztikai szervezet biciklikölcsönzést működtet, de időközben megjelenik a közelben egy kimondottan erre szakosodó piaci szereplő, akkor a szervezet azonnal beszünteti a tevékenységét. Székelyföldön még nagyon messze állnak a piaci szereplők az ilyenszerű együttműködéstől. A kutató szerint rendkívül nehéz dolguk van azoknak a szakmai szervezeteknek, akik ezt a problémát orvosolni próbálják, mint elmondta, olyan eset is volt, hogy a vállalkozók nemhogy tárgyalni nem voltak hajlandók, de még egy asztalhoz sem tudták őket leültetni.
5. Tóth-Batizán szerint nem elhanyagolandó szempont a vállalkozók egymással szembeni bizalmának kérdése, de ugyanúgy a szakmai szervezetek és állam iránti jóhiszeműség is. Utóbbira a magyarázat, hogy az állami apparátus részéről igen elenyésző a támogatás mértéke. A szakértő szerint az általa készített interjúkból az tűnt ki, hogy a balatoni szolgáltatók inkább ajánlják egymás szolgáltatását a turisták előtt, Dél-Tirolban pedig ez a bizalmi szint már teljesen más dimenziókat ér el: hogyha egy szolgáltató mondjuk nem tud a TDM-ek felé illetéket fizetni, akkor „elhiszik neki, hogy tényleg nagy a baj” és nem csak átverésről van szó.

Vannak hasonlóságok is Székelyföld és Dél-Tirol között: az etnikai turizmusra való építkezés

„Hogy ne csak arról beszéljünk, mivel van elmaradva a székelyföldi turizmus”, egy fontos hasonlóságra is felhívta a hallgatóság figyelmét. Mint elmondta, Székelyföld és Dél-Tirol számára is fontos húzóágazatnak számít az etnikai turizmusra való alapozás. A kutató itt ismertette, hogy az egykor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó régióban mai napig nagyon sokan beszélik a németet, eleinte pedig a turizmus is inkább a németországi turistákra alapozott, pont ugyanúgy, ahogy Székelyföld esetében a magyarországi turisták voltak az elsődleges célcsoport.

A kutató szerint Dél-Tirolban ez a trend a koronavírus-járvány berobbanásával együtt mára már egészen megváltozott, ugyanúgy nagy hangsúlyt fektetnek az olasz turisták bevonzására is. Székelyföldön már jóval korábban megkezdődött egy nyitás a romániai románok irányába, ennek hatását pedig egyre inkább érezhetjük – fejti ki Tóth-Batizán.

„Nagyon izgalmas itt megfigyelni, hogy az etnikai megosztottság szempontjából hogyan alakul ki egy turisztikai piac. A dél-tiroliaknak egészen könnyű dolguk volt: az olaszok többnyire nyáron látogatják a vidéket, amikor a félszigeten elviselhetetlen a hőség. Érdekes módon a karácsonyi ünnepek idejére is szeretnek oda utazni. Ezzel szemben az idősebb német turisták főként tavasszal és ősszel keresik a dél-tiroli szolgáltatásokat, így az ottani szezon nagyon hosszúra nyúlik, ami üzleti szempontból igen kedvező” – magyarázta a kutató.

Az etnikai turizmus tekintetében azt is megjegyezte, hogy például a dél-tiroli vendéglátóknál is felmerültek nyelvi akadályok (a székelyföldi magyarok román nyelvvel való küszködéséhez hasonlóan a dél-tiroliak több évtizeddel ezelőtt szintén alig beszélték az olasz nyelvet), de a kutató szerint sokkal fontosabb szempont volt egy turistának, hogy „finom legyen a leves” és jó legyen a szolgáltatás.

A kutató szintén az etnikai turizmus kategória alá sorolta a „helyi turizmust”, azaz a vendéglátás azon formáját, amikor a kulturális másság lehet vonzóerő egy bizonyos célcsoport számára. Itt azonban hozzáfűzte: rendkívül nagy figyelmet kell szentelni arra, hogy a helyi közösséget ne zavarja meg az „over turism”, azaz a turisták túlzott bevonása, mely már kártékony hatással lehet a lakosságra.

Milyen konkrét megoldásokat javasol a székelyföldieknek?

• Ha van egy természeti adottságunk, legyen mellé egy jó sztori is. Ne csak a mofettát mutassuk meg, hanem legyen mellette valamilyen attrakció. „Hiába gyönyörű a székelyföldi táj, azon is el kell gondolkodnunk, hogy az oda látogató turisták mit kezdjenek magukkal egy egész héten keresztül”.
• Fontos a brandek megerősítése és a kreatív becsomagolása.
• Szerinte a székelyföldiek nagyon jól ráéreztek arra, hogy a hagyományokat jól el lehet adni a piacon, itt azonban ismét kiemelte: a vendégek és a helyiek meg kell találják a közös pontokat.