Társ-vezérigazgatót kap maga mellé Daniel Dines, a UiPath alapítója

Társ-vezérigazgatót kap maga mellé a leggazdagabb román üzletemberként számon tartott Daniel Dines a UiPath élén. Robert Enslin május 16-án csatlakozik a Romániából indult startuphoz, a szakember eddig a Google Cloud értékesítési vezetőjeként dolgozott.
A UiPath helyzetével nemrég foglalkoztunk. A startup 2017-ben még 120 millió dollárt ért, egy évvel ezelőtt, amikor a cég részvényeit bevezették az amerikai tőzsdére, a vállalat piaci értéke már 36 milliárd dollárra volt tehető. A tőzsdei bevezetés után viszont annak ellenére is komoly lejtmenet következett az árfolyamban, hogy a vállalat jelentősen növelni tudta az üzleti forgalmát. A részvényárfolyamok alapján a UiPath jelenleg már 10 milliárd dollárt sem ér.
Azt a startup közleménye nem részletezi, hogy miért neveztek ki társ-vezérigazgatót Dines mellé, Enslin érkezéséről tehát csak spekulálni lehet. A Ziarul Financiar gazdasági lap például azt írja, hogy az új csúcsvezető vélhetően azért érkezik, mert a tulajdonosok nem elégedettek a startup eladási számaival.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás