Időt kell adni a gyermeknek, hogy megtanuljon olvasni, aztán meg arra, hogy olvasson

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Saját első olvasmány-élményeiken, illetve szülői és pedagógusi próbálkozásaikon keresztül próbálták megfejteni a 32. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár vendégei az olvasóvá válás titkát. A kerekasztal-beszélgetés alapján univerzális recept nincs, a kihívás pedig valahogy elérni, hogy az olvasás ne erőfeszítés legyen, hanem élvezetté váljon.

A péntek esti eseményen a könyvvásár olvasójáték- és gyermekirodalom-felelőse, Makkai Kinga kérdezett, Berg Judit író, a magyar kormány irodalomért és közművelődésért felelős helyettes államtitkára, Pompor Zoltán egyetemi oktató, a Magyar Olvasástársaság elnöke, Agyagási Hajnal, a Maros Megyei Könyvtár osztályvezető könyvtárosa, Farczádi Zsuzsanna szaktanfelügyelő, magyartanár és Nagy Edit, a Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnázium tanítónője válaszolt. A következők voltak a legfontosabb gondolatok:

  • nagyon sok gyermek nem sajátítja el az értő olvasás képességét, nem jut el odáig, hogy erőfeszítés nélkül, élvezetből olvasson
  • az olvasáshoz (szabad)időre van szükség
  • kamaszkorban, hetedik osztály körül átértékelődik, és gyakran háttérbe szorul az olvasás
  • a klasszikusokat sem kell temetni, minden azon múlik, hogy a téma megszólítja-e a fiatalokat
  • a szülőknek, pedagógusoknak „irodalomterapeutáknak” kell lenniük

Az olvasási szokásokat mérő romániai statisztikák általában aggasztóak: az Eurostat szerint az uniós tagállamok közül itt a legalacsonyabb (29,5%) azok aránya, akik 2022-ben olvastak, a Kultúrafogyasztói Barométer adatai szerint pedig a lakosság 17 százaléka olvas csak heti rendszerességgel, és csak 10 százaléknak sikerül havi egy könyvet elolvasnia. A 2025-ös PISA-mérés drasztikus visszaesést mutatott a szövegértés területén is: a diákok 48%-a nem érte el a minimális szintet. A marosvásárhelyi könyvvásáron ennek ellenére több korosztályból találtunk lelkes olvasókat. Makkai Kinga pedig azt próbálta megtudni az olvasásban és oktatásban érdekelt meghívottaitól, hogy mivel lehet ezt a könyvek iránti lelkesedést elérni a mai gyermekeknél.

A meghívottak első körben azt idézték fel, hogy ők maguk hogyan váltak olvasóvá. Pompor Zoltán még nem volt iskolás, amikor olvasni kezdte az első könyvet, az Ablak-Zsiráf képes lexikont. „A személyes érdeklődés nagyon fontos az olvasóvá válásban, az, hogy érdekeljen valakit, hogy van egy furcsa, lapozgatható valami, amiben betűk vannak, és ezeket nem érti, de szeretné megérteni. Az Ablak-Zsiráf azért volt nagyon jó, mert rövid szövegek voltak benne, nem kellett elolvasni egyből egy egész oldalt, hanem csak mazsolázgatni lehetett benne” – mondta.

Bodó Béla Brumi-könyveit többen is említették az első élmények között, ezzel indult Agyagási Hajnal olvasóvá válása is, később pedig sorra olvasta a pöttyös és csíkos könyveket, amelyeket könyvtárosként még ma is ajánl a fiatal olvasóknak, akik elmondása szerint szeretik is ezeket.

Berg Juditot a kíváncsiság tette olvasóvá. „Nagyon jó tanuló voltam, de nem olvastam igazán ügyesen” – mesélte. Mint mondta, harmadikos korában, nyáron történt meg az áttörés, akkor olvasott el életében először egy könyvet, A halász hetedik fia című húsz oldalra tördelt mesét. Olvasóvá viszont akkor vált, amikor az édesapja egy vasárnap reggel felolvasta neki és a húgának a Tom Sawyer első fejezetének egy részét, majd közölte, hogy dolga van, és távozott, így ő maga volt kénytelen átvenni a felolvasást. „A húgom akkor még nem igazán tudott olvasni, és én sem voltam nagyon ügyes, de ott hagyott minket a pácban” – idézte fel.

„A szüleim nagyon sokat dolgoztak és elég sokat voltam egyedül otthon. Álltam a polc előtt, és olvasgattam a címeket. (...) A magány és az egyedüllét is segített az olvasóvá válásban” – mesélte Nagy Edit tanítónő, aki úgy emlékszik, a Gőgös Gúnár Gedeon, a Mosó Masa és Benedek Elek meséi biztosan ott voltak az első olvasmányai között, de gyakran találkozott olyan könyvekkel is, amire aztán a felnőttek azt mondták, hogy nem neki való. Máig emlékszik arra is, amikor először döntötte el, hogy biztosan nem fog elolvasni egy könyvet: ez Móricz Zsigmond gyűjteményes kötete volt, azzal a számára értelmezhetetlen címmel, hogy Kivilágos kivirradatig Úri muri Rokonok.

Farczádi Zsuzsanna magyartanárnak a Harry Potter volt az első nagy olvasmányélménye. „Előbb a filmmel találkoztam, és annyira felkeltette az érdeklődésem, hogy nem volt türelmem kivárni a következő részét, hanem elkezdtem elolvasni őket. Arra is emlékszem, hogy kölcsönkért könyv volt az első Harry Potter-könyv, amit olvastam, utána pedig már román, valamint angol nyelven is olvastam, mert a fordítók nem voltak annyira gyorsak, mint amennyire én szerettem volna” – mondta.

Makkai Kinga körülbelül tíz éves korától számolja az olvasóvá válását, amit egy osztálytársának köszönhet. „Nem vagyok az a szerencsés gyerek, akinek a szülei mesét olvastak volna, nem is volt sok gyerekkönyvünk otthon, viszont volt egy osztálytársam, aki rengeteget olvasott. Felnéztem erre az osztálytársamra, azt hiszem, első tanuló is volt, és valahogy a kegyeibe férkőzve többször ellátogattam hozzá, ahol megláttam az óriási könyvtárukat, és akkor elkezdtem kölcsönkérni onnan a könyveket, hetente mentem haza három-négy könyvvel a hónom alatt...”

Makkai Kinga, Pompor Zoltán, Agyagási Hajnal, Berg Judit, Nagy Edit és Farczádi Zsuzsanna – Fotó: Barbocz Zsolt / Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Makkai Kinga, Pompor Zoltán, Agyagási Hajnal, Berg Judit, Nagy Edit és Farczádi Zsuzsanna – Fotó: Barbocz Zsolt / Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

Az olvasóvá váláshoz szükséges tényezőkre vonatkozó kérdésre Pompor Zoltán a kíváncsiság mellett az időt emelte ki: „Ahhoz, hogy szeressek olvasni, jó, ha úgy olvasok, hogy tényleg értem azt, ami a könyvekben van. Időt kell adni a gyermeknek, hogy megtanuljon olvasni, tudja betűzni a szöveget.

Utána pedig időt kell adni arra, hogy olvasson, és nem folyton azzal zargatni, hogy tanulni kell vagy le kell vinni a szemetet”

– mondta.

Agyagási Hajnal szerint azok a gyerekek válnak olvasóvá és azok iratkoznak be olvasóversenyekre, akik megtalálták azt az egy könyvet, ami megfogta őket, ami valamilyen pozitív élményt nyújt. „Azok a gyerekek általában visszajönnek, és kérik ugyanazt a könyvet, de ugyanolyan könyv nem létezik, legfeljebb hasonlót tudunk ajánlani, és ez is véges. Szerintem a probléma ott kezdődik, amikor át kell ugrani egy másik témára, egy más író stílusát meg kell szokni, vagy megszeretni. Igazából akkor kezdődik az olvasóvá válás, amikor el tudod fogadni, hogy mindenki másképpen ír” – foglalta össze.

Berg Judit azt idézte fel, hogy amikor közönségtalálkozókon a nem olvasó gyerekektől kérdezi, hogy miért nem olvasnak, többnyire háromféle választ szokott kapni: unalmas, nincs rá idő, illetve nehéz. Szerinte az első kettőre könnyebb megoldást találni, a harmadik már keményebb dió.

„Rengeteg gyereken látom, hogy nem jutnak el odáig az olvasásban, hogy az tényleg rutinná váljon.

Megcsinálják, amit nagyon muszáj, de ez még az erőfeszítés kategória, nem a spontán örömszerzés formája” – mondta. Elmesélt egy személyes történetet is: az egyik lánya hatodikos koráig nem olvasott folyékonyan, annyira, hogy egy szöveges matekpélda megértése is nehézséget okozott számára. Végül kiderült, hogy rejtett balkezes. „Ez nagyjából azt jelenti, hogy az agya random pillanatban megfordítja az olvasás irányát” – magyarázta, és azt is elmesélte, hogy végül hogyan vált a lányából ennek ellenére szenvedélyes olvasó. „Nálunk az volt a szabály, hogy ha egy könyvből készült film, akkor a filmet csak akkor szabad megnézni, ha már elolvastad a könyvet. Dalma nővérei már látták a Harry Potter-filmet, hiszen ők már elolvasták a könyvet. Ő három hónap alatt küzdötte át magát rajta, sírva, többször visszatért a fejezetre, mert nem értette, és én segítettem neki, csak ebben hajthatatlan voltam, hogy addig nem nézünk filmet, amíg nem olvassuk el a könyvet. Amikor végre sikerült, akkor sütit sütöttünk, ünnepeltünk, és az egész család az ő kedvéért együtt megnézte a filmet. A második Harry Pottert már egy hónap alatt olvasta, és nagyjából egy év alatt ráállt az agya, megszokta azt, hogy ne ugorjon jobbról-balra, ha az olvasás iránya mindig balról jobbra. Akkor előállt azzal, hogy mostantól Shakespeare-drámákat szeretne olvasni Nádasdy Ádám fordításában, mert amúgy szellemileg azon a szinten volt, és ő az, aki a mai napig rengeteget olvas.”

A beszélgetés közben más személyes szülői küzdelmek is előbukkantak. Agyagási Hajnal elmesélte, hogy miközben a könyvtárban több gyermek vált olvasóvá a szeme előtt, a fiait nem sikerült igazi könyvmollyá nevelni, esetleg akkor olvasnak, ha osztálytárs vagy barát ajánl valamit, vagy azt hallgatják szívesen, amit ő maga felolvas nekik. Berg Judit szerint ez az állapot változhat, amire újabb saját példát hozott: a másik lánya egy szerelem hatására kezdett érdeklődni az irodalom iránt. Az író azt is elmesélte, hogy a fiát azzal a „nemtelen” módszerrel hozta könyvközelbe, hogy fizetett neki a könyvekről írt ajánlókért. Nagy Edit pedig azt mesélte, hogy a lánya általános iskolás évei alatt náluk a családban apa-lánya program volt kéthetente könyvtárba menni, és erre a beszélgetésre és sétával összekapcsolt rutinra a lánya még hosszú évek után is szívesen emlékszik vissza.

Abban egyetértettek a jelenlévők, hogy kötelezéssel nem lehet messzire jutni, de azért „terelgetésre” szükség van.

Farczádi Zsuzsanna, aki nem városi elitiskolában, hanem a Marosvásárhely melletti Körtvélyfáján tanít, két dolgot emelt ki a saját tanári gyakorlatából. „Nálam nincs olyan háziolvasmány-lista, amelyet évről évre alkalmazok. Előbb megismerem az osztályt, megfigyelem, hogy milyen összetételű, esetleg mi az, ami érdekelheti őket, és akkor onnan kezdünk el építkezni” – mondta, és azt is hozzátette, hogy mennyire fontos az, hogy az olvasmányélményeket fel is dolgozzák. „Érdemes vele dolgozni, reflektálni rá, nem számonkérő jellegűen, de játékos formában, valahogy bevonni a gyerekeket ebbe a világba, és akkor felfedezik magukat benne, kinyílnak, és elképesztően kreatívak tudnak lenni” – magyarázta.

Magyartanárként eleinte önköltségből és személyre szabottan vásárolta a jutalomkönyveket, aztán létrehozta az Elmepalota egyesületet, és a begyűjtött adományokból gazdálkodtak. Kihívásokat szervezett a gyerekeknek, például ha valakinek sikerült 30 „mosolygóst” gyűjtenie, választhatott egy olvasmányt, amit az egyesület megvásárolt. Nagy élmény volt a gyermekeknek a könyvcsomag érkezése, mesélte Farczádi Zsuzsanna.

A jó gyakorlatok között Berg Judit a Lengyel Könyvintézet programját idézte fel, amelynek az a lényege, hogy

a nem olvasó gyermekeket olyan témákkal szólítsák meg, amelyek valóban érdeklik őket.

„Ezt elvitték addig a szintig, hogy bevonták a futballedzőket, és az edzők ajánlanak az edzésen a gyerekeknek például focis könyvet, mert a gyerekek úgy néznek fel az edzőre, hogy ő az igazi nagy ász. Tartanak a fociedzőknek képzést is, illetve vannak olyan iskolai programok, ahol az osztály olvasás révén valamilyen nagy focimeccsre nyerhet jegyet” – magyarázta.

Pompor Zoltán az angliai osztálytermi könyvtárakat említette, amelyekben olvasási szintek szerint osztályozzák a könyveket, így a gyerekek a saját szintjüknek megfelelően tudnak választani. A kíváncsiság felkeltéséhez nagyon fontos az, hogy a pedagógus vagy a szülő tájékozott legyen, emelte ki. „Tudnom kell, hogy egyáltalán mi van a könyvtárban, meg kell ismerkednem a kínálattal, aztán utána el kell olvasnom ezeket, ezt sem úszhatom meg” – mondta.

Az is felmerült a kerekasztalon, hogy az olvasóvá nevelés általában jól kezdődik, de hetedik osztály körül mintha kudarcot vallana. Makkai Kinga arról számolt be, hogy a könyvvásár olvasójátékára jelentkezők közül a legtöbb csapat 5-6. osztályos, úgy tűnik, addig tart ki a kezdeti lendület, aztán „elveszítik” a fiatalokat. Ugyanezt a jelenséget Agyagási Hajnal és Farczádi Zsuzsanna is tapasztalja. „Tanárnő, már nincs időm olvasni” – idézte a tanítványait a magyartanár, aki szerint amikor a testkép felerősödik, az olvasás egyszerűen hátrébb szorul a prioritási listán.

Mivel az iskolai tanterv Romániában a középiskolában jut el a klasszikusokig, azok sokszor egyszerűen kimaradnak a fiatalok olvasmányélményei közül. „Nem találkoztam évek óta olyan gyerekkel, aki azt mondta volna, hogy kérem szépen Jókai bármelyik regényét. Elájulnék” – vetette fel Agyagási Hajnal. A könyvtáros felvetésére a közönségből érkezett az egyik válasz: a gyermekek azért nem keresik a könyvtárban Jókait, mert „az megvan otthon”. Beszélgetőtársai közül néhányan pedig igyekezték őt arról meggyőzni, hogy ez is csak azon múlik, hogy a fiatalok környezete hogyan közeledik az irodalomhoz.

„A kamaszokat bizonyos témák érdeklik, és ezt Mikszáth vagy a kortárs szerző is leírhatta. Ha a témát visszük oda hozzájuk, akkor lehet, hogy érdekesebb számukra. (...) A pedagógus legyen irodalomterapeuta is, hozzon a szövegeket, beszélgessen ezekről a szövegekről” – vetette fel Pompor Zoltán. „Kinek van erre ideje, miközben érettségiztetni kell” – jegyezte meg aztán. A Magyar Olvasástársaság elnöke végül azzal zárta a gondolatmenetet, hogy a kamaszokból „kemény dió” olvasót nevelni, de vannak olyan eszközök, amelyekkel kapukat lehet nyitni, „és van, aki be fog menni”.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!