Az örökmosolygó soul énekes: Olivia Dean a kortárs klasszikus zenei hídépítő

Előző írásom bevezetőjében merészen kijelentettem, hogy Olivia Dean és RAYE munkásságát fogom vizsgálni, illetve összehasonlítani. Megelőlegeztem magamnak mindazt, ami nyilvánvaló volt. Egy burkolt lehetetlen, ahol kohéziós erő a nagybetűs tehetség, ami érzékelteti azt, mindkét énekesnő munkássága megérdemli a külön írást.

Képzeljünk el egy olyan utópiát, ahol mindenkire jut egy pozitív gondolat. Mindenki képes feltétel nélkül mosolyogni és az önzetlen szeretet a társadalom mozgatórugója. Teljesen beleborzongtam és többször elgondolkodtam, hogy kitöröljem ezt a gondolatmenetet. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy még a mesékben sem vezet ennyire leegyszerűsített út a boldogsághoz. Aztán hirtelen megérkezünk a jelenbe, 2025-be, ahol a trendszetterekkel ellentétben nem robbanásszerű, jelenségekhez kötehető énekesnő jelenik meg a zeneiparban. Elnézést, nem megjelenik, hanem végre megkapja azt a méltó figyelmet, amit már évek óta megérdemelt volna. 2025 augusztusában Olivia Dean kiadja a Man I need című dalát és minden hallgató titkon elhiszi, hogy a bevezetőben felvázolt utópia relevánssá és aktuálissá válik. És hogy mi történik? A soul újra utat tör magának a mainstream zeneiparba és Olivia elhiteti, hogy mindannyian azok a férfiak vagyunk, akire szüksége van neki.

A BRIT School mint ugródeszka

Olivia Lauryn Dean 1999. március 14-én született Londonban. Mint a legtöbb befutott énekes esetében, Olivia esetében is elmondható az, hogy már kiskora óta énekel, kórusban is tevékenykedett. Jogos a kérdés, hogy miért kell a közhelybe ágyazott általánosságokat felhangosítani. Talán azért, mert 15 évesen felvették a The BRIT Schoolba, ami azért is kiemelkedő, mert ebben az iskolában olyan énekesek alapozták meg a zenei tudásukat, mint Adele, RAYE és Leona Lewis. És akkor az előző írásban be nem teljesült összehasonlítás egyik aspektusa megtörtént hiszen adott a közös pont a iskola által, amely jelzi azt a tudást, amivel mindketten kiteljesednek zenei téren. Egy következő aspektus pedig a zenei iránytűként való definiálás. RAYE már régebb óta formálja az zeneipart stílusával, egyedi hangzásvilágával és ösztönös jelenlétével. Olivia ehhez a folyamathoz csatlakozik egy jóval letisztultabb, de hasonlóan elegáns stílussal, ami által a brit zene újra irányt mutat és szembemegy az eddig uralkodó explicit, direkt önkifejezéssel.

Feltehetőleg ez is hozzájárult ahhoz az organikus növekedéshez, ami Olivia Dean zenéjének népszerűségét illeti.

A hangzás klasszikus időtlensége a kortárs zene metszéspontján

Ma már nemcsak a füstös, oldschool soul életérzéshez köthetjük a lelki kiteljesedést a zenében, hanem Olivia Dean nevéhez is. De mégis miben másabb Olivia Dean zenéje, mint például Amy Winehouse, RAYE vagy Adele zenéje? Abban, hogy nem a hangsúlyos problémaként ábrázolt kiszolgáltatottság képezi az alapját a dalszövegeknek, nem szükséges összetört szíveket keresni, nincs erős késztetés a nőiesség szereplehetőségének ismertetésére. Csupán a klasszikus értelemben vett szerelem-motívum kiteljesedése egy végeláthatatlan optimista forgatókönyv mentén.

És még mindig jogos a kérdés, hogy ez egy létező jelenség egy olyan társadalomban, ahol nap mint nap előtérbe kerül a nők kiszolgáltatott helyzete, ahol még mindig látszat-tiszteletről beszélünk és újra meg újra beskatulyázzuk a női szereplehetőségeket. Zenei téren is számtalan kellőképp provokatív megmozdulást figyelhetünk meg, ami szükséges, néha határozott jelzés arra, hogy újra meg újra szükséges diskurzust kezdeményezni nők társadalmi helyzetéről. Erre a kialakult helyzetre Olivia Dean mosollyal válaszol. És nem, ez a mosoly nem elfedés és nem az ideiglenes megoldás kulcsát jelöli, nem sarkított elfeledése a problémának, hanem felerősíti a párbeszédet és tematizál. Már csak abból a szempontból is, hogy az énekesnő rögtön amolyan kortárs klasszikusként pozícionálódik a zeneiparban.

Autentikus és hiteles, klasszikus és elegáns, egyszerű, mégis meseszerű az a zenei világ, amibe kalauzol nemcsak a fent említett dalban, hanem az egész albummal. A The Art of Loving néven kiadott album narratívája is erre építkezik, amely elősegíti azt, hogy egy noskip albumként, azaz minden dal organikusan összeáll és teljes kohézív albumként tekintsünk a korongra.

A közösségi média ereje – a trendszetter jelenség másképp

A Man I need sikeréhez természetesen hozzájárult a közösségi média ereje is, hiszen akármennyire is megpróbálunk eltekinteni ettől a tényezőtől, 2025-ben már szinte alapfeltételként kell kezelni a közösségi média erejét a népszerűség mutatók és elérések szempontjából. Olivia esetében rengeteg koncertrészlettel találkozhatunk a különböző közösségi médiafelületeken. Ez azért is szembetűnő, mert az énekesnő esetében nem a dalra kitalált koreográfia, nem a remixelt, újragondolt változat válik trenddé, hanem az, ahogy élőben énekeli a dalait.

Ki kell jelenteni azt, hogy a túlcsorduló impulzusokban elveszve az emberek vágynak az egyszerűségre, arra az elemi, felszabadító érzésre, amit az énekesnő képvisel koncertjein. Az, ahogy mindent dalt mosollyal az arcán énekel és tényleg mindannyian minden külső tényező nélkül elhisszük, hogy rólunk énekel, mi vagyunk azok, – ahogy a So Easy (Fall In Love) című dalában énekeli, akikkel eltöltené a tökéletes kombinációját egy szombat estének és az élete hátralévő részének.

Külön megfigyelhető az is, hogy mennyire odafigyelnek a megjelenésére. Ahogy fentebb is említettem, nem csupán a dalokban figyelhető meg a retró és a kortás fúziója, hanem a megjelenésben is. Ez az egyszerű, minimalista, mégis egyedi megjelenés még inkább segít abban az autentikus összképben, ami által Olivia Deanre szükségünk van manapság.

Hallgatói szórás – hallgatói szűrés

Még az írás elején felvetettem azt a lehetőséget, hogy az énekesnő elhiteti a hallgatóval azt, hogy mi lehetünk azok a férfiak, akikre szüksége lehet. A videóklipben is számtalan férfi társaságában figyelhető meg. Ez azért is érdekes, mert átírja a megfigyelői státusz és a férfi-narratíva klasszikus modelljét A filmiparban jellegzetesen jelen volt a megfigyelői státusz, aminek nyomát még manapság is érezzük, legyen szó nagyjátékfilmről, vagy videóklipről. Utóbbinak a nagymestere Lady Gaga, aki merészen átírta a férfi-női erőviszonyokat a videóklipekben. Ugyanakkor Olivia Dean Man I Need dalának klipje rezonál a dal hangzásvilágával, megerősítve azt, amiről énekel. A számtalan kijelentéssel, kéréssel és kérdéssel dolgozó dalszöveg stabilizál és kiegyensúlyoz.

Olivia kitűnik a megjelenített helyzetekben és a már említett mosollyal a klipben megjelenő összes férfinél jobban tündököl. Úgy vannak megjelenítve a segítő, udvarló, táncoló férfiak, hogy közben nincs izzadtság szaga sem a nőiség performativitásának, sem a férfiak udvarlói szándékának. Egy idilli világot láthatunk, amiben végsősoron, mi hallgatók nem azt fogjuk érezni, hogy mi vagyunk a férfiak, akikre szüksége van az énekesnőnek, hanem Olivia az, akire a világnak most szüksége van. Ezáltal is megteremti azt a feltételezett utópiát, amiről már szó volt.

Ezzel megelőlegeztem azt, ami megfigyelhető az, ami Amy Winehouse vagy Adele esetében is. Senki nem nyit diskurzust arról, hogy milyen korosztály hallgatja, milyen társadalmi réteghez szól, hogy hogyan öltözködik, mennyire énekel tisztán, esetleg felvételről megy-e a dal. Olivia Deant mindenki hallgatja. Legalábbis, aki ismeri.

Miért van ennek fontos üzenete 2026-ban? Szükségeszerű lelassulnunk. A zeneipar is látványosan átvette a közösségi média világát átalakító trendeket. Rengeteg olyan dal jelent meg az elmúlt időszakban, amit gyorsan felpörgettek, aztán hirtelen eltűntek, mert már nem volt releváns és egy új zenei trend vetette meg a lábát. Erre a jelenségre válasz az, amit nem csupán Olivia Dean, hanem RAYE is képviselnek.

A feltételezett utópia talán képes ideig-óráig valósággá válni. A soul műfaj időzítve, katarktikus hatást kiváltva organikusan terjed a mainstream zeneiparban. És hogy sokadjára is bebizonyosodjék, hálásnak kell lennünk a brit elektronikus zenének. Ahogy RAYE esetében is ugródeszka volt, Olivia Dean számára is elősegítette a szélesebb körben való ismerettséget. A The Art of Loving lemez pedig az örökmosoly jegyében elhelyezte Olivia Dean zenéjét az összkulturális térképen.