Az idei Csíky András-díjat Szilágyi Míra, a gyergyói Figura Stúdió Színház művésze kapta

Az idei Csíky András-díjat Szilágyi Míra, a gyergyói Figura Stúdió Színház művésze kapta
Juli szerepében Szilágyi Míra látható, mellette pedig Bartha Boróka, aki Muskátnét alakítja a Liliom című darabban – Fotó: Figura Stúdió Színház

A Csíky András Alapítvány Kuratóriuma a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színművészének, Szilágyi Mírának ítélte oda a 2025-ös Csíky András-díjat. Az elismerést a színésznő Molnár Ferenc által írt, Liliom című darabban nyújtott alakításáért kapta, amit Albu István rendezett. A kuratórium indoklása szerint Szilágyi Míra „lélektani szempontból részletesen kimunkált, eszköztárában fegyelmezett és letisztult, ugyanakkor megrendítően mély és különlegesen szuggesztív” teljesítményével érdemelte ki az elismerést.

A kuratórium idén is széles körű szakmai részvétellel döntött, és a szabályzatnak megfelelően biztosította, hogy érdekellentét esetén külső szakemberek is bekapcsolódhassanak az értékelésbe – írják a közleményben. Az ezer eurós pénzjutalommal járó díjat Kolozsi Tibor szobrászművész erre az alkalomra készített kisplasztikája és díszoklevele kíséri.

A Csíky András-díjat 2024-ben alapították, azzal a céllal, hogy az erdélyi magyar színházművészet fiatal tehetségeit ismerjék el. Az elismerést évente ítélik oda 35 év alatti, magyar nyelven játszó színművészeknek, akik színházi intézményekben vagy független társulatokban dolgoznak.

A díjat első alkalommal tavaly adták át: a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata vehette át, amelynek Csíky András alapító és örökös tagja, valamint egykori igazgatója volt. A kuratórium magát a társulatot ismerte el, a pénzjutalmat pedig két fiatal színművész, Budizsa Evelyn és Orbán Zsolt kapta.

A Liliom előadás a gyergyószentmiklósi színház elmúlt évadának egyik legsikeresebb produkciójának bizonyult, hiszen több szakmai elismerést és jelölést is begyűjtött. A díszletet tervező Márton Erika munkáját a Román Országos Színház Szövetség (UNITER) a legjobb díszlet kategóriában jelölte díjra, és ugyanezért a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján el is nyerte a legjobb díszletért járó elismerést. Ugyanezen a fesztiválon Szilágyi Míra a fiatal tehetségeket jutalmazó Teplánszky Katalin-díjat kapta. A Színikritikusok Díjára az előadást több kategóriában is jelölték – köztük a legjobb rendezés és a legjobb női főszereplő díjára, utóbbit ugyancsak Szilágyi Míra alakításáért –, Márton Erika pedig itt is a legjobb díszlet kategóriában szerepel a díjazottak között.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!