A Harag György társulaté az első Csíky András-díj, amit két fiatal színész fog megkapni

A Harag György társulaté az első Csíky András-díj, amit két fiatal színész fog megkapni
Kolozsi Tibor kisplasztikája is a Csíky András-díj részét képezi – Fotó: Vakarcs Loránd

A Csíky András Alapítvány Kuratóriuma bejelentette, hogy 2024-ben első alkalommal ítéli oda a névadó szellemi örökségét ápoló Csíky András-díjat, amelyet idén egy szatmári fiatal színművész kaphat meg. A Kuratórium döntése értelmében a díjat és az azzal járó pénzjutalmat a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának ítélték oda azzal a feltétellel, hogy a társulat művészeti tanácsa választja ki a támogatásban részesülő fiatal tehetséget. A sajtótájékoztatón Bessenyei Gedő István, a társulat vezetője be is jelentette a díjazott színészek nevét: Budizsa Evelyn és Orbán Zsolt kapják azt.

Az elismerés azért kerül először a szatmárnémeti társulathoz, mert Csíky András, a 20. századi erdélyi magyar színjátszás ikonikus alakja, ennek az intézménynek volt alapító és örökös tagja, valamint egykori igazgatója volt. A kuratórium – Köllő Kata színikritikus, kuratóriumi elnök, Somai László József jogász, kuratóriumi titkár és Laczkó Vass Róbert színész, kuratóriumi tag – döntése alapján így tiszteleg a névadó életműve előtt, amely meghatározó jelentőségű volt az erdélyi magyar színháztörténetben.

A díjat a kuratórium egy, Kolozsi Tibor szobrászművész által készített kisplasztikával és díszoklevéllel együtt adja át. Az első díjjal járó 1000 eurónak megfelelő összegű pénzjutalom célja, hogy a fiatal, 35 év alatti színész tehetségek kibontakozását támogassák, az alapító szellemiségének megfelelően.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!