A gyöngy újra fénylik

Ehhez a portréfilmhez Jakabffy Tamásnál jobb rendezőt-forgatókönyvírót-riportert nem is lehetne elképzelni. Tárgyszerű okossága, struktúrateremtő intelligenciája, vállalt személyessége (a tanárnő tanítványa volt ő is) – mindez valósággal predesztinálta arra, hogy Gyimesi Éváról filmet készítsen. ( A Román Televízió bukaresti magyar adása 2025 szeptemberében mutatta be Jakabffy Tamás háromrészes portréfilmjét Cs. Gyimesi Éváról. A YouTube-on mindhárom rész elérhető. Az első részt itt, a másodikat itt, a harmadikat pedig itt lehet megnézni. – szerk. megj.)

A gyöngy és árnyékai háromrészes, összességében több, mint 130 perces film arról, aki tiszta ellenzéki volt 1989 előtt (Fodor Sándor írta róla: „az egyetlen férfi”), nagy tudású és hatású professzor, nemzedékek mestere, közéleti értelmiségi. De persze a film ezekhez a szerepekhez az anya és a feleség arcképét is hozzáadja: az Éva gyermekeivel, Zsuzsával és Péterrel készült interjúk a mű legszebb részei közé tartoznak. Megindító, amikor Péter elmeséli, hogy gyermekkorában édesanyja íjat készített neki egy kiránduláson, s a húr az a zsinór volt, amelyet Éva a „füsskabátjából” húzott ki. Megrázó, amikor Zsuzsa mondja, hogy Éva édesanyja nem kapott szeretetmintát, nem is tudott szeretni, és amikor meghalt, a lánya úgy maradt a világon, hogy már sose kapja meg többé azt a szeretetet, amelyre egész életében áhítozott. Nagyon szép, amikor Péter arról beszél, hogy „nem mondom, hogy nem volt nyílt, de nagyon nehéz volt őt meggyőzni valamiről”. Zsuzsa esetében külön gyönyörű a háttér is a maga almazöld színeivel: örömöt hoz ebbe a szomorú filmbe.

Mert Gyimesi Éva sorsa mégiscsak szomorú volt, és nemcsak az öngyilkosság, hanem az állandósuló szorongás és alkoholproblémák miatt is. A diktatúrában nem félt, és a kiállásnak voltak bizonyára erkölcsileg felemelő pillanatai is a rengeteg félelem mellett – jellemző, amit férje, Cseke Péter mesél, hogy egyszer még kiskorú gyermekeiket is megmotozták a szekusok. A forradalom után azonban ez elmúlt, megmaradt a szorongás és a sok, mondhatni számtalan méltatlan, személyeskedő támadás, többnyire olyanok részéről, akik a bokájáig sem értek. A tanítás örömei is háttérbe szorultak, noha azok csak egy szép, felívelő korszak, a Láthatatlan Kollégium megteremtése után – Balázs Imre József szépen emlékszik erre a periódusra.

De mindenki jól beszél. Péntek János, Salat Levente és Markó Béla leginkább az ellenzékiről és az értelmiségiről, Törzsök Erika és Tibori Szabó Zoltán leginkább az elárult emberről. Ha azonosulunk a barátunkkal, akkor nem vagyunk hajlamosak mások szempontjait figyelembe venni, de azok nem kevésbé hitelesek. Nem hiszem, hogy a magyar tanszék többet tehetett volna Éváért, mint amennyit tett.

Az is szép, ahogy Várszegi Asztrik általánosabb, emelkedettebb vallomásával zárul a film. A főapát arról a „tumultusról” beszél, amelyet Pilinszky és Simone Weil jellemzőnek tartottak a világra: ez a tumultus nyelte el Évát. A képeken a Szamos kavarog, ahová ez a kivételes ember, akinek mindenről sajátos szemlélete volt, 2011. május 23-án bevetette magát.

Bizonyára rengeteg órányi munka van ebben a filmben, interjúk, vágások, illesztések, szerkesztések. Az egyes részek előtt Jakabffy Tamás bevezetői. És látjuk a híres könyveket a Találkozás az egyszerivel-től a Szem a láncban-ig, és látjuk a fényképeket egy szép asszonyról, akinek a szemében fény van. Aztán már csak szomorúság.